Foci

Így bundáznak a magyarok

Az egyik magyar internetes sportoldal hozzájutott a bundaügy egyik vallomásához.

Tovább gyűrűzik a magyar sportfogadási botrány, szinte már minden hétre jut egy-egy őrizetbevétel. A rangado.hu internetes portál hétfőn a dolgok hátterébe engedett betekintést, ugyanis megszerezte az egyik gyanúsított, H. Gábor vallomását.

„Paksra érve beszéltem L. Á.-val, hogy kik játszanak és kikkel lehetne beszélni. Nagyon sok tárgyalást nem igényelt a dolog, mert már lényegében kiestünk a bajnokságból, tehát nem volt semmilyen tétje a mérkőzésnek. Kialakult, hogy L. Á., S. és Igor G. (horvát játékos) fog úgy játszani, hogy a Diósgyőr elveszítse a mérkőzést, vagyis ők adják el a meccset. Én csak L. Á.-val beszéltem, S.-el és Igor G.-vel nem, tehát nem tudom megmondani, hogy L. Á. ténylegesen beszélt-e velük, vagy csak L. Á. mondta azt, hogy ők is benne vannak. Emlékeim szerint ennél a meccsnél is megbeszéltünk valamilyen jelet, ami arra vonatkozott, hogy áll az eredeti alku és meg van fogadva a meccs, de már nem tudom megmondani, hogy ezt a jelet milyen módon adtam meg L. Á.-nak.”

Mint ismert, a magyar labdarúgás több szereplőjét is meggyanúsították már, Aczél Zoltán vezetőedzővel a Haladás, Lippai Ákossal a Diósgyőri VTK bontott szerződést a közelmúltban. Legutóbb hat, korábban a REAC-ot erősítő labdarúgót vettek őrizetbe. A rákospalotaiak klubigazgatója, Kutasi Róbert nem sokkal az eset után öngyilkos lett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik