Otthon

Ezért tilos kontaktlencsében zuhanyozni

A kontaktlencse viselése magabiztosságot kölcsönöz mindazoknak, akiknek nem tökéletes a látása, ezzel nehéz vitatkozni. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a mindennapi kivétel és berakás ne lenne kirívóan fontos. Ha ellustulunk és benne hagyjuk a szemünkben zuhanyzás vagy medenceparti közben, komolyabb bajunk is lehet tőle, írja a Mental Floss.

A Popular Science című tudományos lap nemrégiben számolt be róla, hogy egy brit nő azt követően vakult meg a bal szemére, hogy rendszeresen kontaktlencsében fürdött. Az ok az úgynevezett Acanthamoeba polyphaga, egy állati egysejtű, ami beköltözött a szemébe és fertőzést okozott. Két hónap szenvedés után kórházba került, és a látását már nem lehetett megmenteni.

Leela Raju, a New York University szemésze arról beszélt, egysejtű organizmusok vízközelben bárhol előfordulnak, így a medencében, a fürdőkádban vagy a zuhanyfülkében is találkozni velük, de még a csapvízből is folyhatnak.

A fertőzéssel megbetegedettek 85 százaléka kontaktlencsét visel, aminek oka, hogy erre a felületre könnyebben rá tudnak kerülni, mint magára a szemgolyóra.

Bár a betegség gyakorlatilag csak egy-két embert érint egymillió kontaktlencsét hordó emberből, oda kell figyelni a megelőzésre, mert a visszafordíthatatlan a betegség.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik