Foci

A Kecskemét bevette Kispestet

A labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójában a Kecskemét 4-1-es győzelmet aratott a Honvéd otthonában. Lencse triplázott.

Pénteken a Budapest Honvéd-Kecskemét mérkőzéssel vette kezdetét a labdarúgó NB I. 21. fordulója, mindkét együttes a tabella első felében helyezkedik el.

Ennek megfelelően eseménydúsan indult a találkozó, a vendégek már a 4. percben megszerezhették volna a vezetést, de Litsingi passza után Lencse László nem talált kaput. Válaszként Hadzic lőtt el a kapufa külső élére, mindkét együttes aktívan futballozott.

A félidő felén átlépve egy megpattanó beadás a Honvéd kapufájáról pattant vissza. Nem sokkal később Supka Attila cserélni kényszerült, a megsérülő Hadzic helyére Faggyas érkezett a hazaiakhoz.

Végül nem csak helyzetek akadtak, de gól is született az első félidőben: a 42. percben Litsingi beadása után Lencse jól vette át a játékszert, majd az ötös sarkáról a jobb alsóba lőtt (0-1).

A szünet után hamar növelte az előnyét a Kecskemét, ismét Lencse kapott jó labdát, ezúttal pedig közelről a bal alsó sarkot választotta (0-2).

A Honvéd nem tudott szépíteni, sőt, a 63. percben gyakorlatilag eldőlt a találkozó, miután Savic talált be Sánta kapujába egy labdaszerzést követő szép akcióból (0-3).

A rendes játékidő utolsó tíz percében még kétszer rezdült a háló: először Faggyas lőtt a kecskeméti kapuba közelről egy beadás után (1-3), de a vendégek hamar visszaállították a háromgólos különbséget, miután Bertus ívelését követően Lencse fejelt a léc alá, megszerezve harmadik találatát a meccsen (1-4).

A KTE 4-1-re győzött a Bozsik József Stadionban, ezzel Török László csapata a hatodik helyre ugrott, öt pontra csökkentve a hátrányt a kispestiektől.

A találkozó góljai (a hangminőség nem a legjobb):

A Honvéd október elseje óta tartó, kilenc mérkőzést magába foglaló bajnoki veretlenségi sorozata megszakadt, a csapat továbbra is képtelen legyőzni a Kecskemétet az NB I.-ben. Ráadásul Supka Attila együttese elszalasztotta az esélyt, hogy egy győzelemmel legalább ideiglenesen megelőzze a harmadik helyen álló Videotont.

Eredmény – OTP Bank Liga, 21. forduló
Budapest Honvéd – Kecskeméti TE 1-4 (0-1)
Bozsik József Stadion, 2000 néző. Vezette: Vad II. István
Budapest Honvéd: Sánta – Lovric, Botis, Debreceni, Vidovic – Ceolin (Bozovic, 60.), Hidi, Ivancsics, Tchami (Czár, 68.) – Délczeg, Hadzic (Faggyas, 27.). Vezetőedző: Supka Attila
Kecskeméti TE: Németh G. – Koszó (Bertus, 64.), Balogh B., Varga R., Mohl – Litsingi (Tölgyesi, 74.), Savic, Pekár, Cukic (Patvaros, 80.), Alempijevic – Lencse. Vezetőedző: Török László
Gólszerzők: Faggyas (82.), illetve Lencse (42., 48., 84.), Savic (63.)
Sárga lap: Vidovic (65.), Botis (86.), illetve Cukic (10.), Alempijevic (22.), Koszó (61.), Savic (73.)
Piros lap:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik