Kultúra

Omega-album érdekelte legjobban a lemezgyűjtőket júliusban

A legismertebb lemezkereskedő oldal és adatbázis, a Discogs összesítése szerint 29. helyen fért be július hónap legdrágábban eladott lemezei közé az Omega Nagy-Britanniában felvett, From Hungary című lemeze, írja a 444. Az 1968-ban megjelent lemezért 1442 dollárt fizettek ki az oldalon keresztül.

A zenekar 1968 nyarán utazott el Nagy-Britanniába, miután az 1967-ben Budapestre látogató Spencer Davis Group menedzsere, John Martin meg akart hívni egy piacképes magyar zenekart Angliába. Az Omega Red Star néven – ezzel is hangsúlyozva, hogy a vasfüggönyön túlról jött – 24 koncertet adott Amerikában, felléptek többek között a zenészek akkori törzshelyének számító Marquee klubban és a BBC Late Night Show című műsorában.

John Martin az együttesnek felajánlotta, hogy feljátszhatnák számaikat egy stúdióban, amit a Rolling Stones kiadója jelentetne meg. A lemez végül a turné után jelent csak meg, és Amerikában nem is hozott nagy népszerűséget az Omegának, de ez segítette hozzá a tagokat ahhoz, hogy itthon végre nagylemezt készíthessenek.

A From Hungary című lemezen hallható számok:

1. oldal

1. Wake Up (Vigyázz, vigyázz rám) (Presser Gábor – Adamis Anna)
2. Mamma Said (Azt mondta az anyukám) (Presser Gábor – S. Nagy István, Hajnal István)
3. If I Were The Wind (Ha én szél lehetnék) (Presser Gábor – John Martin)
4. Red Rose (Rózsafák) (Presser Gábor – S. Nagy István)
5. Tomorrow (Holnap) (Presser Gábor – Kóbor János, Hajnal István)
6. There’s Nothing I Can Do (Nem tilthatom meg) (Presser Gábor – S. Nagy István, Hajnal István)

2. oldal

1. Once I Knew A Girl (Ismertem egy lányt) (Presser Gábor – Adamis Anna)
2. Clown (Volt egy bohóc) (Presser Gábor – Adamis Anna)
3. Hungarian Folk Song (Kállai kettős) (Presser Gábor feldolgozása)
4. Trumpeter Charlie (Trombitás Frédi) (Presser Gábor – Hajnal István)
5. Dead Are The Flowers (Halott virágok) (Presser Gábor – Adamis Anna)

Kiemelt kép: Urbán Tamás / Fortepan 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik