A tejleves egy legenda
– mondta Dr. Georg Kreis a Bázeli Egyetem kutatója a Great Big Story-nak. De miért is?
1529. június 10-én Kappel am Albis mellett nézett farkasszemet Zürich protestáns és Zug katolikus kantonok serege, hogy eldöntsék, kinek az uralma alá tartozzon a terület. Mindeközben egy helyi elöljáró, Hans Aebli közvetített a két fél között, hogy kössenek békét.
A katonák a hosszú meneteléstől fáradtak és éhesek voltak, és míg ment a tárgyalás, elkezdtek barátkozni. A legenda szerint olyannyira, hogy a katonák egy hatalmas leveses fazekat raktak a tűzre a harctér közepére, a két kanton határára, amibe a katolikusok tejet, a protestánsok kenyeret raktak. Az így elkészült tejleves pedig eléggé lenyugtatta a kedélyeket ahhoz, hogy két héttel később a tárgyaló felek aláírják a béke-megállapodást.
Nem sokkal később a háború azonban folytatódott. Zürich ugyanis ételembargót rendelt el a katolikus kantonokra, ami miatt a két vallás támogatói újra a harctéren találták magukat, folytatva a reformáció véres öldöklését, és feledve a leves közös szeretetét.
A kappeli véráldozat nélküli csatának állít emléket a település kolostora melletti Michsuppenstein, vagyis Tejleves-kő, csodás rálátással a a Zugi-tóra. A nagy leveszabálást megfestette Svájc nemzeti festője, Albert Anker is, a Kunsthaus Zürichben lehet megtekinteni, ahogy az ellenfelek fegyvereiket szétszórva, egy hatalmas tál mellett ülve, fekve eszegetnek a közös tálból.
Ez a festmény is jól mutatja, hogy a tejleves a svájci nemzeti eszme része, „nemzeti szimbóluma”, ahogy azt jellemezte a BBC-nek Susanne Wey-Korthals, a kappeli apátság lelkésze. Ahogy az is egy jó példa erre, hogy egy több évszázada tartó konfliktus is ezzel zártak le.
Még 1712-ben csaptak össze Toggenburgnál Zürich protestánsai és a Sankt Gallen-i kolostor és szövetségeseik. A harcokat követően a zürichiek számos műalkotást, kéziratot, könyvet és földgömböt hurcoltak el, és amit sosem adtak vissza a Sankt Gallen-i kolostornak. A Kulturgüterstreitnak, magyarul a kulturális javak vitájának végül 2006-ban az ezzel az üggyel is megbízott Szövetségi Tanács-tagnak, Pascal Couchepinnek sikerült pontot tennie a végére. A kárpótlási megállapodást egy ebéddel koronázták meg, amit pedig a kappeli tejlevessel zártak le.
A leves a XVI. század óta azért változott, ma már szokás rakni bele vajat, tejszínt, hagymát, hús- vagy zöldségalaplét, és fűszerezik is, ki-ki köménnyel, szerecsendióval, a tetejére pedig sajtot reszelnek.
