Belföld

Októberben jönnek a honvédség első ötmilliárdos helikopterei

Sikeresek voltak a Magyar Honvédség vadonatúj helikoptereinek első tesztrepülései Donauwörthben. Az Airbus H145-es típus katonai változatához tartozó két új gép a cég németországi gyárában készült. A 20 órányi próbarepülést szintén az Airbus Helicopters emberei végzik.

Mindkét helikopter része annak a húsz darabból álló beszerzésnek, amelyet a Honvédelmi Minisztérium tavaly nyáron jelentett be. Benkő Tibor egyetlen alkalommal nyilatkozott a gépvásárlás költségeiről, néhány nappal a bejelentés után. A miniszter akkor az M1-nek azt mondta, hogy Magyarország lépcsőzetes kifizetéssel összesen mintegy 100 milliárd forintot fizet az Airbus H145M helikopterekért. Mivel azóta sem a magyar kormány, sem a cég nem tett közzé pontosabb adatokat, azzal lehet kalkulálni, hogy a gépek a járulékos költségekkel és a személyzet kiképzésével együtt átlagosan 5 milliárd forintba kerülnek a költségvetés számára.

A megrendelt gépeknek csak egy kisebb része rendelkezik majd kifejezetten harcászati felszereltséggel, a többség általánosan használható, illetve felderítő-mentő feladatokra optimalizált jármű lesz. Néhány gépet azonban ezen felül még VIP-szállításra is át lehet majd alakítani.

A teszt alatt álló első két gép már októberben Magyarországra érkezhet, de az Airbus az idei utolsó negyedévre még további két gép átadását is beütemezte.

Nagy László, a légierő hadfelszerelési rendszerek fejlesztési főnökség vezetője a 24.hu-nak azt mondta, hogy a tervek szerint jövőre 12 darab készül el, 2021-ben pedig az utolsó négyet fogják leszállítani. A gépek a honvédség szolnoki bázisára kerülnek majd, ám a program keretében ott is ki kell még építeni egy olyan infrastruktúrát, amely alkalmas a modern helikopterek fogadására és karbantartására.

A kormány az Airbus Helicopters nagyobb katonai géptípusából is rendelt. 2018 decemberében derült ki, hogy a H225M típusból 16 darab megvásárlásáról született megállapodás, így Magyarország igen előkelő helyre került az európai gyártó megrendelői listáján. A H225M-et a cég franciaországi központjában szerelik össze. Ezek a gépek csak 2023-ban és 2024-ben állhatnak hadrendbe. A szállítási, harcászati és speciális egységek bevetésére egyaránt felhasználható H225M-ről annyi tudható, hogy jóval drágább a németek által szállított helikoptereknél. Erről a katonai üzletről pontosabb árat eddig nem tettek közzé.

Magyarország irtózatosan bevásárolt német fegyverekből
Mi vagyunk a legnagyobb vevőjük, közel 600 milliárdért tankolt fel a honvédség.

Kiemelt kép: A szerző felvétle

Ajánlott videó

Olvasói sztorik