Belföld

Magához akarja venni a nagyobbik fiát L. L. Junior a tragédia miatt

Mint arról korábban beszámoltunk, halálra gázolták szombaton a Füredi úton L. L. Junior hároméves kisfiát.

A gyerekek állítólag édesanyjuk, Csilla egy zuglói rendezvényen voltak aznap és vélhetően hazafelé tartottak, amikor a Vezér utca és a Füredi utca sarkánál Dávid váratlanul kirántotta a kezét édesanyja szorításából és kiszaladt a zebrára, amikor a megosztott átkelőben lévő második jelzőlámpa pirosra váltott. Ekkor az első érkező autó, egy ezüstszínű Opel elütötte a kisfiút. A picit egy órán keresztül próbálták újraéleszteni, de olyan súlyos koponyasérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett megmenteni az életét.

L.L. Junior már jó ideje nem élt együtt Dávid édesanyjával, 2016-ban pedig újranősült. Korábban közös felügyeleti jogban állapodtak meg a fiúk édesanyjával, azzal, hogy a gyerekek az anyjuknál élnek tovább. Ezt azonban a zenész felmondta a tragédia után.

Ügyfelem úgy döntött, hogy a továbbiakban nem tartja magát ehhez, ideiglenes hatályú elhelyezést kér, szeretné, ha Lacika vele lakna. Attól függetlenül, hogy az édesanyának milyen szerepe vagy büntetőjogi felelőssége van a történtekben, érthető módon pszichésen és mentálisan sincs olyan állapotban, hogy gondját viselje a gyermeknek. A nyomozók vagy a bíróság eldönti, az édesanyának milyen felelőssége volt, de addig megilleti az ártatlanság vélelme. Ügyfelem úgy látja jónak, ha addig is mellette van a fia, és a szükséges jogi lépéseket ennek érdekében megtesszük

– nyilatkozta a Blikknek L.L. Junior jogi képviselője, Mester Csaba.

Kiemelt kép: MTI/Mihádák Zoltán

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik