Élet-Stílus

Cigarettaszünetet követelnek maguknak a dél-afrikai gimnazisták

Mindennapos cigarettaszünetet követelnek maguknak egy gimnázium diákjai, a Dél-afrikai Köztársaság keleti partján fekvő Umzintoban – írja egy helyi lap.

A Roseville középiskola tanulói, minden tanítási napon, reggel 8 és 9 óra között szeretnének egy tanszünetet, amikor egy arra kijelölt helyen, nyugodtan dohányozhatnának. Mivel az iskola vezetése nevetségesnek nevezte, és elutasította a kérésüket, a diákok demonstrációt szerveztek, és sztrájkkal fenyegetőznek.

Nem hagyjuk, hogy kölykök zsaroljanak minket. A tanteremben a helyük és az a dolguk, hogy tanuljanak. Nem fogunk alkudozni velük

– nyilatkozta Kwazi Mthethwa, a körzeti oktatási hivatal szóvivője.

A diákok két videót készítettek, amikben előadják a követeléseiket. Az egyikben egy diák látható, amint cigarettázva végigvonul az iskola tanári szobáján. A diákok tüntetései miatt a gimnáziumot a múlt héten be kellett zárni, két vizsgát pedig el kellett halasztani. Az iskola vasárnapra behívatta a szülőket, hogy közösen keressenek megoldást a helyzetre.

Vee Gani, a szülői szervezet elnöke azt mondta, a diákok követelése elfogadhatatlan, már csak azért is, mert Dél-afrikában 18 éves kor alatt illegális a dohányzás.

(Kiemelt képünk illusztráció, fotó: iStock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik