Kultúra

Meghalt Kocsár Miklós, a nemzet művésze

Életének 86. évében hunyt el a zeneszerző.

Kocsár Miklós Kossuth-díjas zeneszerző, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja volt – közölte az MMA Titkársága az MTI-vel. Kocsár Miklós a 20. századi magyar kórushagyomány örökségének egyik legméltóbb képviselője volt, műveit rendkívüli szuggesztivitással alkotta, zeneköltői munkássága kiemelkedő.

Mint írták, Kocsár Miklós művei között oratóriumokat, kórusműveket, dalokat, különböző hangszerre írt kamaradarabokat, zenekari darabokat, szimfonikus és versenyműveket, pedagógiai műveket is találni.

Kocsár Miklós 1933. december 21-én született Debrecenben. A Zeneművészeti Főiskolát 1959-ben végezte el Farkas Ferenc tanítványaként. 1963-ban a Zeneműkiadó szerkesztője, majd a Madách Színház zenei vezetője, karmestere volt. 1972-től tanított a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában zeneszerzést.  1974 és 1983 között a Magyar Rádió népzenei rovatának vezetője, majd 1983 és 1995 között a zenei főosztály helyettes vezetője volt.

1996-tól a Vántus István Társaság tiszteletbeli elnöke, 1992-ben az MMA egyesület egyik alapító tagja, 2001-2004-ben az elnökség tagja volt. Köztestületté alakulása óta az MMA rendes tagja volt.

Erkel Ferenc-díjjal kétszer (1973-ban, 1982-ben) tüntették ki, az érdemes művész címet 1987-ben, a Bartók-Pásztory-díjat 1992-ben, az Ezüst Toll kitüntetést 1998-ban, a Magyar Művészetért Alapítvány díját 1999-ben kapta meg. 2004-ben elnyerte a KÓTA díját, 2005-ben a Kölcsey-emlékplakettet. Munkáját 2000-ben Kossuth-díjjal, 2014-ben a Magyar Érdemrend Középkereszt a csillaggal polgári tagozat kitüntetéssel és a Nemzet Művésze díjjal ismerték el.

Kocsár Miklóst a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti. Temetéséről a család később intézkedik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik