Közélet

A közmunkások segíthetik a Fidesz-győzelmet, a nyugdíjasok nem biztos

A minap derült ki, hogy a nyugdíjasoknak 9000 forintos rezsiutalványt, a közmunkásoknak pedig 13. havi fizetést ad a kormány közvetlenül az önkormányzati választás előtt. A G7 most megnézte, hogy ez az összesen nagyjából 30 milliárd forintos tétel elegendő segítség lesz-e ahhoz, hogy a Fidesz jelöltjei nyerjenek a választáson.

A gazdasági portál több ábrát is készített ebből, az egyik azt mutatja, hogy a háromezer magyar faluban és városban hogyan szerepelt a Fidesz 2019-ben az összes választópolgár arányában, illetve mekkora a nyugdíjasok és közmunkások aránya a választópolgárokon belül együttesen és külön-külön.

A G7 arra jutott, hogy minél több közmunkás él az adott településen, annál valószínűbb, hogy a Fidesz nagyobb arányban nyer.

Ez így van a kisebb falvakban, a nagyközségekben és a városokban is – érdekes módon a megyei jogú városokban már nem -, és az összefüggés viszonylag erős.

Ugyanakkor minél nagyobb a nyugdíjasok aránya egy településen, annál kisebb arányban nyert a Fidesz. 

Ez tehát megdönteni látszik azt a sztereotípiát, hogy a nyugdíjasok szavazzák meg a Fideszt. Ennek oka az lehet, hogy ahol a nyugdíjasok lelkes szavazók, és ahol aránylag több nyugdíjas él, ott átlagosan a részvétel is nagyobb. Arra is van magyarázat, hogy az idősebbek miért nem szavaznak olyan lelkesen a Fideszre: a nyugdíjak az utóbbi években a reálbérektől és a GDP-től messze lemaradó módon nőttek.

Egy másik ábrán az látható, hogy a 2014-es önkormányzati választáson, amelyen a Fidesz Szeged és Salgótarján, illetve hat budapesti kerület kivételével minden nagyobb települést besöpört, a kormánypárti győzelem nem múlt jelentős mértékben a közmunkások és a nyugdíjasok arányán. Figyelembe kell venni viszont, hogy a Fidesz szavazótábora azóta átalakult, ezért nem lehet pontosan megjósolni, hogyan alakulnak a szavazatok.

Kiemelt kép: 24.hu/Farkas Norbert

Ajánlott videó

Olvasói sztorik