Gazdaság

Vidéken képzelik el nyugdíjas éveiket a magyar fiatalok

Külföld helyett a magyar tájakról álmodozik az Y és a Z generáció többsége, ha a nyugdíjas éveikről van szó – derült ki az OTP Nyugdíjpénztár megbízásából készült, reprezentatív Pulzus kutatásból. Az 1997 után született korosztály többsége itthon töltené el az idősebb éveit. Ugyanakkor a generáció negyede számára vonzó a külföldi nyugdíjas évek képe is. Az idősebb Y generáció ennél kevésbé kalandvágyó, mindössze 12 százalékuk szeretne inkább külföldön élni. A Z generáció 64 százaléka kifejezetten Magyarországon szeretné az időskori éveit eltölteni, míg az Y generáció esetében ugyanez az arány már 80 százalék.

Forrás: Pulzus kutatás az OTP Nyugdíjpénztár megrendeléséből (2019)

Az ismerős magyar környezethez való ragaszkodást a család közelségének fontossága is magyarázhatja. Ezt az is alátámasztja, hogy a kutatásban arra a kérdésre, hogy „Milyen nyugdíjas szeretnél lenni?”, a megkérdezettek több mint fele azt a választ adta, hogy „Olyan, aki a családjának, az unokáinak szenteli az idejének nagy részét”.

A kutatás arra is rámutatott, hogy a vidék békés csendjére vágynának a magyarok nyugdíjas korukban. A nagyvárosok zajától távoli magyar vidék lenne a megfelelő lakhely mind az 1997 után, mind pedig a 1980-1996 között született korosztály számára. A magyarországi nyugdíjaskorra vágyó fiatalok mintegy kétharmada inkább vidéken szeretné élvezni időskori éveit.

Forrás: Pulzus kutatás az OTP Nyugdíjpénztár megrendeléséből (2019)

„Az egyre kitolódó nyugdíjkorhatár és a tíz éve változatlan nyugdíjminimum veszélyeztetheti az anyagi gondoktól és munkától mentes időskori éveket” – mondta el Horpácsi Krisztina, az OTP Nyugdíjpénztár főosztályvezetője. Hozzátette: az utóbbi időben egyre nő a fiatal belépők aránya a Pénztárnál, azonban még mindig van hova fejlődni.

Módszertan: online kérdőíves felmérés, mintanagyság 1000 fő, a magyar aktív korú lakosságra nézve reprezentatív, nem, kor, végzettség, és településtípus szerint. Az adatfelvétel ideje: 2019. május.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik