Belföld

Jövőre kötelező a nyelvvizsga: tízezrek bukhatják a felvételit

Egy 2014-es rendelet értelmében a következő tanévtől az egyetemi-főiskolai felvételihez kötelező lesz legalább egy középfokú (B2-es, komplex) nyelvvizsga, vagy ezzel egyenértékű okirat, például emelt szintű nyelvi érettségi. Eddig csak becslések voltak arra vonatkozóan, hogy a szigorítás miatt hányan eshetnek ki a felsőoktatásból. Most a Magyar Narancs kikérte az Oktatási Hivataltól a frissen felvett, tanulmányaikat szeptemberben kezdő egyetemi-főiskolai hallgatókra vonatkozó adatsort.

Kiderült, alap és osztatlan képzésre összesen 60982 hallgatót vettek fel, közülük 41795-nek volt legalább középfokú nyelvvizsgája, ami 69 százalékos arány. Ha már idén kötelező lett volna a nyelvvizsga, 19187 diák, a felvettek 31 százaléka nem jutott volna be a felsőoktatásba.

A kép területenként jelentős eltéréseket mutat. Míg a felvett bölcsészek 88 százalékának volt nyelvvizsgája, a művészetközvetítés területen tanulók mindössze 35 százalékáról mondható el ez. Igen rosszul áll a sporttudomány is (a felvettek 43 százaléka rendelkezett csak nyelvvizsgával).

De a pedagógusképzés helyzete a legaggasztóbb, ahol a felvettek közel felének, 47 százalékának nem volt nyelvvizsgája. A tanárhiány így is égető, az utánpótlásnak nyilván nem tenne jót, ha a potenciális tanárjelöltek közel fele nem jutna be a felsőoktatásba. Nem lesz aki pótolja majd a nyugdíjba menő pedagógusokat.

Még szembetűnőbb a különbség a budapesti és vidéki intézmények között. A lap szerint az adatsorból úgy tűnik, hogy a Corvinuson, az ELTE-n vagy a BME-n nem fog túlzott megrázkódtatást okozni a kötelező nyelvvizsga bevezetése, a Nyíregyházi Egyetemen viszont alig a felvettek harmadának, Dunaújvárosban és Egerben is kevesebb mint a felének volt nyelvvizsgája.

A jelentősebb intézmények közül a 69 százalékos országos átlagnál szinte csak fővárosi egyetemek teljesítettek jobban, vidékről egyedül a Szegedi Tudományegyetem került be, itt a felvettek 70 százaléka tudta igazolni a B2-es nyelvtudást.

Az országos átlagnál rosszabbul álló intézmények között ezzel szemben sorjáznak a vidéki egyetemek és főiskolák, igaz, a Testnevelési Egyetem vagy a Budapesti Metropolitan Egyetem sem lehet túl nyugodt a jövőre élesedő nyelvvizsga-követelmény miatt.

A Magyar Narancs információi szerint a HÖOK és más szervezetek is tárgyalnak a kormánnyal annak érdekében, hogy legalább részterületeken halasszák el a kötelező nyelvvizsga bevezetését. A végső döntésnél talán azt is megfontolják majd, hogy a vidéki intézmények egy része egyszerűen összeomlana az új rendszerben.

Kiemelt kép: MTVA/Faludi Imre

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik