Kultúra

Dave Chappelle komikus keményen odaszólt a Michael Jacksont vádlóknak

Bár a Leaving Neverland című dokumentumfilmben több áldozat is megszólalt, akik azt állították, hogy Michael Jackson molesztálta őket, sokan ezt nem hiszik el. Így van ezzel Dave Chappelle komikus is, aki a Netflixen nemrég debütált Sticks & Stones című standup-műsorában elég markáns véleményt fejezett ki az üggyel kapcsolatban. A Guardian azt írja, hogy Chappelle többek között elmondta, hogy nem hisz a dokumentumfilmben nyilatkozó áldozatoknak, például azért sem, mert Macaulay Culkin, aki gyerekként maga is sok időt töltött a popkirály társaságában, semmi hasonlóval nem vádolta Jacksont.

De tudjátok? Még ha meg is tette, ő Michael Jackson. Több mint a társaság feléről tudom ebben a teremben, hogy molesztálták már élete során. De nem Michael Jackson volt az

– mondta, majd összehasonlította a botrányt R. Kelly hasonló ügyével, akiről viszont egyértelműen azt állította, hogy bűnös.

Michael Jackson vádlói, Wade Robson és James Safechuck szerint bármit mondjon is Chappelle, az az ő személyiségét és viselkedését mutatja, nem az övékét.

Robson ügyvédje, Vince Finaldi, a következőket mondta Chappelle megnyilvánulásáról:

Sajnálatos, hogy úgy döntött, hogy platformját a szexuális visszaélés áldozatainak megszégyenítésére használja, és a tudatlanságát terjesztette a szexuális visszaélésről és annak módjáról, azért, hogy a karrierjét feltámassza.

Kiemelt kép: EMMA MCINTYRE / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik