Közélet

Újabb területet vesznek el Kásler Miklóstól

A felzárkóztatásért felelős államtitkárság a Belügyminisztériumhoz kerül az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi)– tudta meg a Népszava.

A héten jelentették be, hogy a felsőoktatási képzés teljes irányítása átkerül az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz (ITM), de a lap szerint az Emmi csonkolása már májusban megkezdődött, amikor a társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkárság költözött át a Belügyminisztériumba (BM).

A gyakorlati munka megszervezése kicsit lemaradva követte a hivatali ajtók átcímkézését, de az utóbbi hetekben megjelentek azok a rendeletek és határozatok is, amelyek az elosztható pénzek forrását és a róluk való döntés menetét rögzítik. Kormányzati és önkormányzati körökből származó információik szerint ezek a lépések egyértelműen a Kásler Miklós irányítása alatt működő apparátus gyengeségére vezethetők vissza. Fideszes településvezetők arról beszéltek, hogy a miniszterelnök hónapokat várt a felzárkóztató csomagra, de egy idő után elege lett az ígéretekből és inkább az erős kezű vezetőként elkönyvelt Pintér Sándor belügyminiszterre bízta a területet.

Kiemelt kép: Bielik István/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik