Foci

Hét új játékos Kaposváron, Alves nincs köztük

kaposvári rákóczi (kaposvári rákóczi, )
kaposvári rákóczi (kaposvári rákóczi, )

Illés János ügyvezető elnök elmondása szerint az élvonalban szereplő kaposváriak hét játékossal erősítettek a mai nap folyamán. Az együttes pénteken utazik Törökországba edzőtáborozni.

Nincs olyan poszt, melyre ne igazolt volna új játékost az NB1 sereghajtója.

A kapusok közül Safet Jahic két és fél, a Kecskemétről érkező Antal Botond pedig fél éves kontraktust szignózott alá. Lebbihi Badisszal a védelmet erősíteni a Kaposvár, a két román, Andrei Florean és Dragos Firtulescu pedig a középpályán bizonyíthat majd. Előbbi a Sageata Navodari, utóbbi a UTA Arad csapatát hagyta ott a Rákóczi kedvéért – olvasható a rakoczifc.hu-n.

A 27 éves belga Landry Mulemo balhétvédként bevethető, ő felnőttként már több alkalommal pályára lépett a kongói nemzeti együttesben. Végül, de nem utolsó sorban Armand Ken Ella Ukrajnából érkezett a magyar gárdához, őt szintén a kozéppályára igazolta a vezetőség.

Landry Mulemo
Fotó: Europress fotóügynökség

Mind e mellett már az is eldőlt, hogy Alves mégsem lesz újra a Kaposvár labdarúgója.

„Két héten át próbáltunk a játékos korábbi, dubai klubjával megegyezni, hogy adják kölcsönt erre a fél évre, mert vitában áll velük. Sajnos, nem tudtunk megállapodni, így bármennyire is szerettük volna, le kellett mondanunk róla” – nyilatkozott Illés János.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik