Foci

Orbán Gáspár visszatért a Puskásba

Orbán Gáspár (orbán gáspár, )
Orbán Gáspár (orbán gáspár, )

A felcsúti együttes visszarendelte Orbán Gáspárt a Videoton második csapatától.

Orbán Viktor miniszterelnök fia, Orbán Gáspár a Videotonban nevelkedett, majd 2011-ben profi szerződést kapott a fehérvári alakulattól.

2012-ben aztán a Puskás Akadémia labdarúgója lett, de ott nem számítottak a játékára, hiszen csak egyetlen találkozón lépett pályára, így újra a Videotonban kötött ki, kölcsönjátékosként, de csak az NB III-as, második csapatnál játszhatott.

A kölcsönszerződése viszont lejárt, így visszakerült a Puskáshoz.

Fotó: vidi.hu

“Nagyon értelmes, fejlődőképes labdarúgóról van szó, akinek a játéktudásával eddig sem volt semmi gond, fizikálisan kell utolérnie magát. Drukkolok neki, hogy bemutatkozzon az NB I-ben, a kitartását ismerve biztosan sikerül neki” – mondta Hartyányi Gábor, a középpályás korábbi edzője.

A PAFC-nál Orbánnak tennie kell majd azért, hogy helyet kapjon a kezdőben, ezt erősítette meg Benczés Miklós is, a felcsútiak trénere.

“Nagyon korai még megmondani, milyen szerepet tölthet be Gáspár tavasszal, hiszen a felkészülés elején járunk. Kiváló erőnléti edzők dolgoznak vele, fel fog zárkózni kondicionálisan. Nem hiszem, hogy nagy ugrás lenne neki az élvonal, hiszen az NB II-ben már futballozott, ráadásul több olyan fiatal focistám is van, akit az NB III után azonnal bedobtam a mély vízbe, és megállták a helyüket.”

Ami tény, Orbán Gáspár fejlődése a piaci értékén is tükröződik, hiszen éppen duplájára emelkedett a transfermekt.com kimutatása alapján. 25 ezerről 50 ezer euróra nőtt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik