Kultúra

Bajba kerülhet az élőszereplős Mulan főszereplője egy posztja miatt

Bár igazi rebellist alakít, nem igazán érzi a korszellemet.

Nagy vihart kavart a kínai Twitteren, a Weibón Liu Yifei posztja, a felhasználók bojkottot hirdettek, írja a Deadline. Yifei a Disney élőszereplős Mulan-remake-jében alakítja a címszereplőt, és azzal vívta ki a közönség ellenszenvét, hogy posztjában arról írt, hogy támogatja a hongkongi tüntetéseken szolgálatot teljesítő rendőröket, akiknek tüntetőkkel és újságírókkal szembeni túlkapásaitól hangos a sajtó.

Támogatom Hongkong rendőrségét, most már szétszedhettek. Micsoda szégyen ez Hongkongnak.

– írta Yifei, aki egyébként kínai-amerikai, azaz nem igazán él a hongkongi események közelében, amit fel is róttak neki kritikusai.

Hongkongban több mint négy hónapja zajlanak tüntetések az új kiadatási törvény ellen, melynek értelmében bűncselekmények gyanúsítottjait olyan országoknak is kiadhatnák, akikkel nincsen erről hivatalos megegyezésük, ilyen például Tajvan, Makaó és Kína. A tüntetők elég komolyan gondolják, a héten már a repülőteret is sikerrel blokád alá vették, azóta a kérdéses törvényt felfüggesztették. A világ nagy része emberi jogi harcként látja a Hongkongban történteket, így érthető, hogy Yifei posztja kinyitotta a bicskát néhány zsebben, elindították a #BoycottMulan, azaz #BojkottáldAMulant hashteget, ami azóta egyre erősödik, már átterjedt a Twitterre is, ahol a Disney-t is kérdőre vonják amiatt, hogy miért támogat egy színésznőt, aki nyíltan kiáll egy elnyomó rezsim mellett.

#BojkottáldAMulant mert miközben ezek az emberek a jogaikért harcolnak, és a saját rendőrségük brutalitásának is ki vannak téve, Liu Yifei boldogan ül a fenekén az USA-ban, és élvezi azokat a jogokat, amelyek a hongkongi embereknek nem adatott meg, miközben a távolból támogatja a rendőri brutalitást.

– írja egy twitterező. A Disney egyelőre nem reagált a témában. A Mulan élőszereplős változata jövő márciusban érkezik a mozikba.

Kiemelt kép: Disney

Ajánlott videó

Olvasói sztorik