Belföld

Újabb bizonyítási folyamatok lesznek a vörösiszapperben

A Győri Fellebbviteli Főügyészség az iratok áttanulmányozását követően arra a megállapításra jutott, hogy a másodfokú eljárásban bizonyítás felvétele szükséges.

Mint ismert, tíz ember bűnösségét mondta ki a Győri Törvényszék a megismételt elsőfokú eljárásában.  Az első- és a másodrendű vádlottat, a Mal Zrt. volt vezérigazgatóját és műszaki vezérigazgató-helyettesét letöltendő szabadságvesztésre ítélték.

A bíróság B. Zoltánt, a volt vezérigazgatót két év hat hónap, D. Józsefet, a helyettest pedig két év végrehajtandó fogházbüntetésre ítélte.

A harmad-, negyed-, ötöd-, hatod-, nyolcad- és tizennegyedrendű vádlott felfüggesztett szabadságvesztést, a hetedrendű pénzbüntetést, a tizenharmadrendű pedig megrovást kapott. Öt vádlottat pedig minden vádpont alól felmentettek.

A bíróság döntése szerint a vádlottaknak észlelniük kellett volna az altalajban zajló folyamatokat, és azt is, hogy a vörösiszaptároló-kazetta tönkrement, abba az előírtat jóval meghaladó vízmennyiség került. A gátszakadást megelőzően a vádlottaknak lehetőségük lett volna érdemi óvintézkedések megtételére. Az ítélet ellen az ügyész 13 vádlott terhére jelentett be fellebbezést.

A fellebbviteli főügyészség úgy döntött, hogy bizonyítás felvételét indítványozza. És a bizonyítási eljárás lezárását követően terjeszti elő érdemi indítványait a bűncselekmények minősítése, a büntetések súlyosítása, illetve a felmentett vádlottak bűnössége kérdésében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik