Belföld

A liftek 20 százaléka cserére szorul

A magyarországi személyfelvonók húsz százaléka cserére szorul, ez mintegy hatezer liftet jelent – írta a Világgazdaság szerdai számában a Magyar Felvonó Szövetség közlésére hivatkozva.

Kováts Attila, a szövetség elnöke a lapnak elmondta, hogy a statisztikák szerint 30 900 személyfelvonó van Magyarországon. Ezek negyven százaléka szorul javításra, húsz százalékukat pedig cserélni kell. Egy-egy lift cseréjének a költsége bőven 15 millió forint felett alakulhat, vagyis a teljes állomány ötödének a modernizálása akár 90 milliárd forintba is kerülhet.

Van olyan lift, amelyet még a második világháború előtt helyeztek üzembe, de a nagyobb lakótelepeken (a budapesti Békásmegyer, a miskolci Avas, a nyíregyházi Örökösföld) tömegével működnek negyven-ötven éves, Ganz gyártású berendezések.

A szövetség kezdeményezte az Innovációs és Technológiai Minisztériumnál, hogy az állam pályázati formában támogassa a társasházak elöregedett személyfelvonóinak cseréjét. A témában az egyeztetések még kezdeti fázisban vannak.

Kiemelt képünk illusztráció, fotó: MTI/Kallos Bea

Ajánlott videó

Olvasói sztorik