Nagyvilág

Öt fiatal zuhant szakadékba autóval

Éjszaka vágtak neki Románia egyik legveszélyesebb hegyi útjának.

Húsz méter mély szakadékba zuhant egy autó hétfőre virradóan a Transzfogarasi-úton – írja a Maszol.ro. A portál emlékeztet rá, hogy a kocsi a Bâlea-tó és a Bâlea-vízesés között borult szakadékba, ahol éjszaka tilos közlekedni. A kocsiban öten ültek, három fiatalember és két fiatal nő, mindannyian 18-19 évesek.

A 18 éves sofőr vélhetően túl gyorsan akart bevenni egy kanyart, az autó kisodródott az útról. Egyik utasa, egy 18 éves fiatalember súlyos sérülésekkel került a temesvári kórházba, egy másik csigolya- és bordasérüléseket szenvedett, a harmadik a fején sérült meg.  A két lány is kórházba került, de egyiküket rövidesen kiengedhetik – mondta a Szeben megyei sürgősségi kórház szóvivője.

A Szeben megyei rendőrség szóvivője közölte: a 18 éves sofőr ellen gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt indul eljárás. Tőle a  baleset nélkül is elvették volna 60 napra a jogosítványát, amiért éjszaka vezetett a Transzfogarason.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik