Gazdaság

Újabb hatalmas területre vetheti rá magát Orbán Viktor apjának cége

Majdnem 23 hektárnyi területen kapott kutatási engedélyt Orbán Győző bányászati cége a Fejér megyei Gánt közelében a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat (MBFSZ) adatbázisa szerint – kezdi erősen cikkét a G7.hu. A többnyire még zöld területekre Orbán Viktor miniszterelnök apjának tulajdonában álló Gánt Kő Kft. szerezte meg az engedélyt, amely alapján 2023-ig kereshet dolomitot a térségben.

A most szerzett engedéllyel érintett terület szomszédságában két bányája is működik az Orbán-érdekeltségeknek, azok egy másik céghez, a Dolomit Kft.-hez tartoznak.

Sőt, több dokumentum is arra utalt, hogy az új területeken is ez utóbbi társaság keresgélhet majd. Tavaly ősszel és az idén tavasszal ugyanis a Dolomit Kft. kapott engedélyt arra, hogy robbantásokat végezzen a térségben, mások mellett azokon a telkeken, ahol elvileg a Gánt Kő kutathat. Arról nem is beszélve, hogy a cégbírósághoz leadott adatok szerint a közelmúltban a telkek közül többet is bejegyeztek a Dolomit Kft. fióktelepeként.

A 23 hektár egyébként egyáltalán nem kevés. A Dolomit Kft. alig több mint feleekkora területen termelt ki eddig évi 100 ezer tonna dolomitot, a Magyar Narancs értesülései szerint pedig a jövőben megtízszereznék a kapacitást, és évi egymillió tonnát fejtenének ki ugyanitt.

A követ gyakran útépítésekhez használják.

A Dolomit Kft. kimagaslóan nyereségesen működik.

Úgy szárnyal Orbán Viktor apjának bányacége, mint aminek nincs párja
41 százalékos profitrátával száguld, még a multik sem tudnak ilyent. A miniszterelnök elmondása szerint nem foglalkozik üzleti kérdésekkel.

Kiemelt kép: Fotó: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik