Élő Sport

Csúnyán elkalapálták a magyar női vízilabda-válogatottat a vb-elődöntőben

A magyar női vízilabda-válogatott 16-10-re kikapott a spanyol csapattól a kvangdzsui világbajnokság elődöntőjében, ezzel eldőlt, hogy nem szerez olimpiai kvótát a Koreai Köztársaságban.

Az első fórt a magyarok kapták, de Keszthelyi Rita lövését blokkolták, az ellentámadásból pedig ötmétereshez jutottak a spanyolok, Gangl Edina csak beleérni tudott a büntetőbe. Az első spanyol előny ugyan kimaradt, de a visszapattanó a riválishoz került, az ötöst is értékesítő Roser Tarrago pedig messziről talált be. Keszthelyi ötméteresével a magyarok is feliratkoztak az eredményjelzőre, majd egy megúszás végén Leimeter Dóra lőtte ki a kapu jobb oldalát (2-2).

Anna Espar révén újra ötméteresből találtak be a spanyolok, Gangl ehhez még közelebb volt, de a labda a hóna alatt becsúszott, Judith Forca Ariza távoli kapufás lövésénél viszont nem volt esélye hárítani. Kevesebb, mint fél perccel a negyed vége előtt újra becsúszott egy védhetőnek tűnő próbálkozás Gangl kezei alatt, Leimeternek azonban szinte az utolsó pillanatban sikerült szépítenie. A spanyolok vezetésénél talán aggasztóbb volt, hogy három emberelőnyéből egyet sem tudott kihasználni a magyar válogatott.

A második negyed elején esett gyors spanyol gól után Bíró Attila lecserélte Ganglt, de Parkes Rebecca szép csavarását követően a 18 éves Magyari Aldát is felavatta az ellenfél. Leimeter révén az ötödik fórját már belőtte a magyar csapat, de a spanyolok is kihasználták a létszámfölényt (8-5). Gurisatti Gréta góljára Beatriz Ortiz válaszolt ötméteresből, majd egy elkapkodott magyar fór után a spanyolok jóval türelmesebben játszották végig az előnyt és újabb gólt szereztek. Gyöngyössy Anikó centerből talált be a túloldalon, Gurisatti ejtésével pedig a nagyszünetre lőtávolba kerültek a magyarok (10-8).

A fordulás után a spanyolok két és fél percen belül megint elhúztak (12-8), ráadásul Szilágyi Dorottya rendkívül korán kipontozódott. A kapuba Gangl került vissza, miután Magyari egyetlen védést sem tudott hárítani, majd Keszthelyi fórból megszerezte a játékrész első magyar gólját. A jó kapusteljesítmény továbbra is hiányzott, a spanyol lövők távolról is könnyűszerrel lőttek a hálóba (14-9).

A zárófelvonásban már csak a különbség volt a kérdés, a spanyolok végül hat góllal nyertek.

Eredmény, vízilabda, nők, elődöntő:

Spanyolország-Spanyolország 16-10 (5-3, 5-5, 4-1, 2-1)
gólszerzők: Tarrago, Forca Ariza 4-4, Leiton Arrones, A. Espar, Ortiz 2-2, Pena, Garcia Godoy 1-1, illetve Leimeter 4, Keszthelyi, Gurisatti 2-2, Parkes, Gyöngyössy 1-1

Magyarország: Gangl – Vályi, Tóth-Csabai, Keszthelyi, Illés, Szilágyi, Gyöngyössy, cserék: Leimeter, Parkes, Rybanska, Gurisatti, Horváth, Magyari (kapus)

Kiemelt fotó: MTI/Kovács Tamás

Csúnyán beleszaladt a késbe a magyar női vízilabda-válogatott

Spanyolország nagyon simán, 16-10-re verte a negyeddöntős teljesítményét meg sem közelítő magyar női vízilabda-válogatottat a dél-koreai világbajnokság elődöntőjében.

Az első negyedben még csak-csak fej-fej mellett haladtak a csapatok, ám utána fokozatosan nyílt az olló leginkább a spanyolok távoli, demotiváló góljainak köszönhetően.

A magyar védelem és a kapusok sem tudtak mit tenni, a fókusz időről időre kihagyott, a lepattanókat a spanyolok szedték össze nagyobb arányban, a második lehetőségeket pedig rendre bevágták.

Ezzel a magyar csapat a harmadik helyért játszhat majd Ausztrália ellen, a spanyolok pedig döntőzhetnek az Egyesült Államokkal.

Magyarország-Spanyolország 9-15

Újabb kihagyott magyar helyzettel kezdődik a negyed, a spanyolok viszont bevágják az emberelőnyt. Ez bizony eldőlt.

Magyarország-Spanyolország 9-14

Az eladott labdák száma:

  • Spanyolország: 3
  • Magyarország: 10

Egy negyed van hátra, öt gól a spanyolok előnye.

Magyarország-Spanyolország 9-13

A negyedik magyar emberelőnyt Keszthelyi már bevágja messziről, de még örülni sincs idő, a másik oldalon újra távolról lőnek óriási gólt.

Magyarország-Spanyolország 8-12

Megint sikerül kivédekezni egy spanyol emberelőnyt, ám a lepattanó a spanyolokhoz kerül, akik megint hét méterről vágnak egy lélekgyilkos gólt. Mínusz négy.

Magyarország-Spanyolország 8-11

Amíg az első támadás és az első emberelőny nálunk kimarad, a spanyolok természetesen belövik a saját helyzetüket, saját emberelőnyüket. Újra három a különbség, nem jönnek a kapusbravúrok, egyszerűen nem.

Magyarország-Spanyolország 8-10

Gurisatti úszik meg, majd ejti be a labdát, így azért nem olyan csúnya ez az első két negyed. Lehet menni szusszanni, kőkemény meccs ez.

Magyarország-Spanyolország 7-10

Egy rövid ideig már néggyel mentek a spanyolok, de jött Gyöngyösi és visszaállt a három gól. Gólparádét rendeznek a csapatok.

Magyarország-Spanyolország 5-8

Kisebb gólszünet után Leimeter Dóra lő újra gólt, így újra két gól a magyar hátrány. Ami nekik Tarrago, nekünk Leimeter. Csak az a baj, hogy a spanyolok meg kapnak egy kettős emberelőnyt, amit természetesen bevágnak, így visszaáll a szokásos három gól. Sok van még hátra.

Magyarország-Spanyolország 4-7

Na ezért a spanyolok a spanyolok: 10 perc alatt annyi gólt lőttek, mint az olaszok 32 perc alatt a magyaroknak. Gyors gólváltás, így visszaáll a háromgólos diffi.

Magyarország-Spanyolország 3-5

Az a baj, hogy sem elöl, sem hátul nem jönnek a jó megoldások, míg a spanyol válogatott rendre kihasználja a hibákat. Az utolsó másodpercben azért még Leimeter szépít, de ennél majd sokkal több kell.

Magyarország-Spanyolország 2-4

Újra kétgólos a spanyol előny: a magyar emberelőny kimarad, Horváth lő fölé, ám Pena a másik oldalon nem hibázik. Az ilyen momentumok fájhatnak még.

Magyarország-Spanyolország 2-3

Leimeter óriási gólt ragaszt, ha csak rövid időre is, de egyenlő. A másik oldalon újabb ötméterest kapnak a spanyolok, amit értékesítenek is, így újra ők vezetnek.

Magyarország-Spanyolország 1-2

A negyedik perc közepén a magyar csapat is kiharcol egy ötméterest, amit Keszthelyi Rita értékesít. FUN FACT: ez volt Keszthelyi századik gólja a világbajnokságok történetében.

Magyarország-Spanyolország 0-2

Sikerült a magyar védelemnek megúsznia egy kiállítást, ám a kapufáról lapattanó labdát viszont nem sikerül megszerezni, majd a támadóidő lejárta előtt pár másodperccel Tarrago óriási gólt vág közel hét méterről.

Magyarország-Spanyolország 0-1

A második perc végén ötméterest kapnak a spanyolok, amit értékesítenek is, noha Gangl majdnem kitolta. 0-1, tehát.

Magyarország-Spanyolország 0-0

A magyar válogatotté az első támadás, ám egy gyors kontrával lábon is lövi saját magát. A másik oldalon Gangl Edina máris egy védéssel mutatkozik be a spanyoloknak.

Sapik

A spanyol válogatott fehérben, a magyar csapat kékben ugrik medencébe.

Olvasói sztorik