Sport

Az úszóvilág legutáltabb embere még tudja fokozni a tahóságot

A kínai Szun Jang nyerte a férfiak 200 méteres gyorsúszó számát a kvangdzsui vizes világbajnokságon, igaz, csak mert utólag kizárták az elsőként célba csapó Danas Rapsyst. A litván a rajtnál mozdult be kissé, ám ezt csak a verseny után tudta meg, még örömében csapkodta a vizet a döntő után – amelyben Kozma Dominik hetedikként zárt.

Szun Jangot nem sokan kedvelik a medenceparton, a kínait korábban már tiltották el doppingvétség miatt három hónapra, legutóbb pedig széttörte a levett vármintáját, miután összeveszett az ellenőrökkel. A FINA utólag felmentette, amin elég sokan felháborodtak, a mellúszó világbajnok Lilly King a vb előtt fakadt ki, míg az ausztrál Mack Horton a napokban az éremátadón fél térdre ereszkedve tüntetett ellene.

„Doppingolók ellen kell versenyeznünk” - fakadt ki az amerikai úszó
Lilly King elég komoly kritikát fogalmazott meg a BBC-nek a vizes világbajnokság úszóversenyei előtt. A kétszeres olimpiai aranyérmes és négyszeres

Most a 200 gyors döntője után a holtversenyben harmadik brit Duncan Scott állt be a sorba, nem fogott kezet a kínaival és nem volt hajlandó közös fotókat készíteni vele. És, hogy Szun Jang erre hogyan reagált? A felvételek alapján, pont úgy, ahogy azt nagyjából sejteni lehetett. Előbb a dobogóról kiabált oda az odébb álló Scottnak:

Majd később azt mondta neki, miközben a lépcső felé mentek, hogy:

Te egy vesztes vagy, én meg győztes!

Szun Jangot egyébként nem csak a riválisok, a nézők is egyre kevésbé viselik el. Legújabb győzelme után csak a kínai drukkerek ünnepeltek, mindenki más fütyült, amikor kiderült, hogy Rapsyst kizárták.

A háromszoros olimpiai bajnok kínai már két aranyéremnél jár Kvangdzsuban, összesen pedig tízszeres világbajnok 50 méteres medencében.

Nyitókép: Catherine Ivill/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik