Nagyvilág

Egy szupermarket hűtője mögött találták meg a tíz éve eltűnt fiú maradványait

Emberi maradványokra bukkantak azok a munkások, akik polcokat és hűtőket távolítottak el egy bezárt No Frills szupermarketből januárban, az iowai Council Bluffsben. Az ügyben indított nyomozás igazolta, hogy a 2009. november 28-án, 25 évesen nyomtalanul eltűnt  Larry Ely Murillo-Moncada került elő – írja a CNN.

A nyomozók az eltűnt férfi szüleitől vett DNS-minták alapján azonosították a maradványokat. Az azokon talált ruhák, ugyanazok voltak, amiket Murillo-Moncada akkor viselt, amikor a szülei utoljára látták.

A fiatal férfi tíz évvel ezelőtt abban az áruházban dolgozott, amelyikben megtalálták. Az szülei az eltűnése napján azt mondták a rendőröknek, hogy a fiuk zaklatott volt, és egyszerűen elrohant otthonról. Bár Murillo-Moncada pszichés problémákkal küzdött, nem sokkal korábban abbahagyta a gyógyszerei szedését, ezért irracionálisan viselkedett. A helyi rendőrség több társszerv bevonásával kereste a fiút, de nem jutottak a nyomára.

A hűtő, ami mögül a maradványok előkerültek, egy olyan raktárban működött, ahová az áruházi alkalmazottak általában csak akkor mentek be, ha nem engedélyezett szünetet akartak tartani. A rendőrök azt gyanítják, hogy Murillo-Moncada az eltűnése napján a munkahelyére sietett, majd bement a raktárba, anélkül, hogy bárki észrevette volna. A férfi felmászhatott a hűtő tetejére, ahonnan véletlenül eshetett be a készülék és a fal között húzódó, nagyjából 45 centiméteres résbe. A gép túl nehéz volt ahhoz, hogy a férfi megmozdítsa, ahhoz pedig túl hangos, hogy bárki meghallja, ha segítségért kiabál.

Mivel a maradványokon nem találták külső trauma nyomát, rendőrség az ügyet balesetnek nyilvánította és lezárta.

(Kiemelt képünkön: Larry Ely Murillo-Moncada , fotó: Council Bluffs Police Department)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik