Nagyvilág

Boris Johnson az új brit miniszterelnök

Boris Johnson lesz Theresa May távozó miniszterelnök utódja a pártvezetői és a kormányfői tisztségben, jelentették be kedden a londoni Queen Elizabeth II konferenciaközpontban.

87,4 százalékos részvételnél Jeremy Hunt 46 656 szavazatot, Boris Jonhnson pedig 92 153 szavazatot kapott.

A bejelentés után nem sokkal Donald Trump amerikai elnök máris reagált Johnsonnak, Twitter-posztjában azt írta, Boris Johnson nagyszerű miniszterelnök lesz.

Theresa May is gratulált utódjának, posztjában közölte, hogy együtt kell működniük annak érdekében, hogy olyan brexit jöhessen létre, ami egész Nagy-Britannia számára működőképes, illetve távol kell tartaniuk a kormánytól Jeremy Corbynt, a Munkáspárt vezetőjét.

Mindeközben Frans Timmermans a Reuters tudósítása szerint Brüsszelben arról beszélt újságíróknak, hogy a no-deal brexit tragikus lépés lenne mind az Európai Unió, mind Nagy-Britannia számára, azonban az EU továbbra is ragaszkodni fog az eredeti britekkel való megegyezéshez.

May, aki három év után távozik a Konzervatív Párt éléről, június 7-én jelentette be lemondási szándékát, miután a londoni alsóház az elmúlt hónapokban háromszor is visszautasította a brexit  feltételrendszerét rögzítő, az Európai Unióval novemberben elért megállapodást.

Az utódjának megválasztását szolgáló folyamat első szakaszában a június 20-ra befejeződött alsóházi frakciószavazás-sorozat végén tíz jelöltből Johnson és Jeremy Hunt maradt versenyben. Közülük a Konzervatív Párt szabálykönyve alapján a párt 160 ezer tagja választhatta meg postai úton Theresa May utódját.

Boris Johnson és Jeremy Hunt. Fotó: Europress / AFP / ITV / Matt Frost

A választási folyamat hivatalosan hétfő délután, közép-európai idő szerint 18 órakor zárult, eddig kellett ugyanis beérkezniük a szavazólapoknak a Konzervatív Párt választási központjába.

A brit pénzügyminiszter korábban jelezte, lemond, ha megválasztják Boris Johnsont, akiről bővebben ebben a cikkünkben írtunk:

Négyszer szúrta el a miniszterelnökséget, most összejöhet neki
Boris Johnson régóta szeretne miniszterelnök lenni, s ezért hajlandó volt mindent feláldozni. De eddig valahogy mindig elszúrta. Hátha ötödszörre nem fogja.

Kedd délelőtt az oktatási miniszter Anne Milton is bejelentette lemondását, még mielőtt nyilvánosságra hozták volna a jövőbeli miniszterelnök nevét.

Kiemelt kép: Europress / Stefan Rousseau / Pool / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik