Nagyvilág

Elbocsátják a kassai acélmű dolgozóinak az ötödét

A U.S. Steel tulajdonában lévő kassai acélmű dolgozóinak az ötödét elbocsátják 2021 végéig – jelentette be a cég.

A 2500 főt érintő létszámleépítés célja az acélgyár versenyképességének megerősítése, miközben egyre több olcsó, jórészt Ázsiából származó acél érkezik az Európai Unióba.

James Bruno, a U.S. Steel kassai gyárának az elnöke közleményt adott ki, amelyben jelezte, hogy “alapos megfontolás után született döntés az elbocsátásról, aminek a célja a versenyképesség fenntartása.”

Az elbocsátás komoly gondokat jelent majd a kelet-szlovákiai Kassa térségében, ahol 7,8 százalékos a munkanélküliség, jóval magasabb a 4,9 százalékos országos átlagnál.

A kassai acélmű az egyik legnagyobb foglalkoztató Szlovákiába, több mint 12 ezer embernek ad munkát. Az amerikai U.S. Steel 2000-ben, Mikulás Dzurinda első kormánya idején szerezte meg a kassai acélmű százszázalékos tulajdonrészét 60 millió dollárért, valamint a vállalat mintegy 340 millió dollárt kitevő adósságállományának átvállalása fejében.

Idén júniusban a U.S. Steel bejelentette, hogy leállítja három nagyolvasztója közül az egyiket, és ezzel a termelését csaknem harmadával csökkenti.

Az Európai Acélszövetség (Eurofer) júniusban felszólította az Európai Bizottságot, hogy hozzon intézkedéseket az Európai Unión kívüli acélszállítások visszafogására, és arra figyelmeztetett, hogy az olcsó import miatt veszélybe került az európai acélágazat.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik