Tudomány

Nem mindennapi betörőket fogtak el Új-Zélandon

Különös betörőket fogtak el Új-Zélandon: két kék pingvin egy wellingtoni szusiboltban próbált meg fészket létrehozni, amikor megtalálták őket – írja az IFLScience. A kék pingvinek július-augusztus során keresnek párt maguknak, illetve raknak fészket, a madarak Wellington kikötőjénél is nagy számban fordulnak elő ilyenkor.

Az egyik állat életét kockáztatva kelt át egy forgalmas úton, hogy elérje a szusiboltot. A pingvint tetten érték, és rendőri kísérettel terelték vissza a tengerhez. A hatóságok figyelmeztetést adtak ki, hogy a helyi lakók figyeljenek oda a környéken kószáló madarakra.

A lebukás ugyanakkor nem rettentette el az állatot, sőt később párjával tért vissza a boltba. A madarakat egy hűtőszekrény alatt bujkálva találták meg, a pingvinek valószínűleg fészket akartak kialakítani. A szakértők ezért a tengerhez közelebb elhelyeztek egy mesterséges fészket, az élőlényeket ide telepítették át.

Bár a fészket később üresen találták, elképzelhető, hogy a páros épp élelmet keresve járta az óceánt.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik