Belföld

Népszava: Az állam nagyon be akar szállni a Telenorba

Még az idén 25 százalékos részesedést akar szerezni az állam a Telenor Magyarország Zrt.-ben – értesült a Népszava két egymástól független forrásból. A lap úgy tudja, hogy az Antenna Hungária Zrt.-n szállna be a cégbe és Orbán Viktor azt szeretné, ha még az idén létrejönne az akvizíció. A Népszava szerint az erről szóló tárgyalások már zajlanak a vállalat felsővezetésével.

Az, hogy, a mobilszolgáltató kormányközelbe került, már akkor felmerült, amikor tavaly a cseh PPF-csoport tavaly júliusban megszerezte a Telenor közép-kelet-európai leányvállalatait 2,8 milliárd euróért – emlékeztet a lap. Hozzátették: forrásaik úgy kalkulálnak, hogy mintegy 100 milliárd forintos befektetésre lenne szükség az üzlethez, de a cégbírósági adatok szerint a cég értéke akár több száz milliárd forint lehet, a Forbes tavaly 350 milliárdra becsülte.

A több mint 1000 főt foglalkoztató vállalat tavaly 31 milliárd tiszta nyereséget ért el és 116 milliárdos saját tőkével rendelkezett.

A kormányfő szerint az állam nyugodtan beszállhat ilyen nyereséges cégekbe, mert azzal csak jól jár, így a jövőben akár további tulajdonszerzések is jöhetnek,

mondta a Népszavának az egyik forrás. Úgy tudják, hogy Orbánnak az Erste Bankban való tulajdonszerzés jó példája lebeg a szeme előtt: a pénzintézet 15 százaléka az államé, és mivel nyereséges, osztalékot is fizet.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi/Faludi Imre

Ajánlott videó

Olvasói sztorik