Sport

A pólókapitány szerint nem biztos, hogy jó nyerni az oroszok ellen

Második mérkőzését is megnyerte a magyar női vízilabda-válogatott a Kvangdzsuban zajló világbajnokság csoportküzdelmei során: Bíró Attila csapata Kanadát győzte le 15-14-re. A győzelem azért is kiemelten fontos, mert a csoportunk harmadik helyezettje a Hollandia–Egyesült Államok vesztesével játszana a nyolc közé jutásért, ami korántsem sétagalopp, sőt. A magyarok így biztosan az első két hely valamelyikén jutnak tovább, ezzel elkerülik azt az igencsak rázós meccset, amelyben benne lett volna a veszély, hogy nem jutnak be a legjobb nyolc közé.

Őrült thrillert nyert a magyar női vízilabda-válogatott
Hihetetlen meccsen verték Kanadát a magyar lányok.

A lányok azonban ha csak egy góllal is, de győztek magyar idő szerint kedd hajnalban Kanada ellen, ezzel aktuálisan vezetik a B-csoportot, és a következő fordulóban az olimpiai bronzérmes oroszokkal csapnak össze a csoportelsőségért.

A női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a találkozót követően az MTI-nek elmondta, körülbelül az összecsapás háromnegyedéig tökéletesen játszott a csapat, ugyan voltak hibák, de végig a kezében tartotta a mérkőzést a gárda. A szakember kiemelte, nagyon tetszett neki az, hogy a legfontosabb pillanatokban, vagyis amikor a kanadaiak nagyon feljöttek, akkor sikerült gólokat szerezni.

Az oroszokkal kapcsolatban a kapitány megjegyezte:

szinte mindegy, hogy az első vagy a második helyen zárjuk majd csoportot, ugyanakkor az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem is biztos, hogy csapatnak jót tenne az első hellyel járó három nap szünet.

Magyarra fordítva, lehet érdemes inkább taktikázni, mert nem biztos, hogy hosszú távon gondolkodva jó nyerni az oroszok ellen.

(Kiemelt kép: Derencsényi István/FINA/waterpolo.hu)

Vizes világbajnokság, női vízilabda, B-csoport

Magyarország–Kanada 15–14 (3–2, 5–4, 5–3, 2–5)
Kvangdzsu, 800 néző V: Peris (horvát), Sztavridisz (görög)
Magyarország: Gangl – Szilágyi D. 1, Keszthelyi 7, Illés, Parkes 1, Vályi V. 1, Leimeter 1. Csere: Magyari (kapus), Rybanska 1, Horváth B., Gyöngyössy 2, Tóth-Csabai 1, Gurisatti. Szövetségi kapitány: Bíró Attila
Kanada: Gaudreault – Eggens 1, McKelvey, Fournier 3, Lemay-Lavoie2, E. Wright 3,Christmas 1. Csere: Alogbo 2, Bekhazi 1, McKee 1, Paul, Crevier. Szövetségi kapitány: David Paradelo
Gól – emberelőnyből: 11/6, ill. 13/6
Gól – ötméteresből: 3/3, ill. –
Kipontozódott: McKelvey (16. p.), Tóth-Csabai (22. p.), Christmas (24. p.)
Kiállítva (végleg, cserével): Rybanska (30. p.)

A B-csoport állása:

1. Magyarország 2 2 79–14 4
2. Oroszország 2 2 48–11 4
3. Kanada 2 2 24–33 0
4. Dél-Korea 2 2 1–94 0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik