Sport

Rasovszky Kristóf történelmi aranyat nyert a vizes vébén

Rasovszky Kristóf aranyérmet szerzett a nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyében a Koreai Köztársaságban zajló világbajnokságon.

A szám Európa-bajnoka 53:22.1 perces idővel győzött, míg Székelyi Dániel 53:34.4-gyel a hatodik lett.

A 22 éves Rasovszky történelmi sikert aratott, ugyanis ezzel megszerezte a szakág első magyar világbajnoki aranyát.

Ezt megelőzően 1994-ben Rómában Kovács Rita 25 kilométeren ezüstöt szerzett, 2015-ben Kazanyban Olasz Anna is ezen a távon állhatott fel a dobogó második fokára, míg Gercsák Csaba 2011-ben Sanghajban lett harmadik ugyancsak a leghosszabb távú versenyszámban.

A világbajnokság fő helyszínétől, Kvangdzsutól 130 kilométerre, bő másfél órás útra lévő Joszuban szemerkélő eső és 20 Celsius-fokos hőmérséklet fogadta a versenyzőket. Rasovszkyt a 60 fős mezőnyből a 9., Székelyit pedig a 19. helyen szólították.

Rasovszky – aki két éve Balatonfüreden hetedik volt ebben a számban – egyből az élmezőnyben indult el és az első ellenőrző pontnál holtversenyben haladt az élen egy orosszal.

Az első kör végén, 1,7 kilométer úszás után a magyar vezetett, ahogy a táv felénél is, igaz, rendkívül szorosan tapadtak rá az üldözők.

A második kör végén a Balatonfüreden a francia csapattal aranyérmes Logan Fontaine vezette a mezőnyt, Rasovszky – és egy tízfős boly – szorosan mögötte haladt.

Hétszáz méterrel a cél előtt Rasovszky ritmust váltott és négy másodpercre ellépett a mezőnytől, eközben pedig az addig a bolyban úszó Székelyi a második helyre jött fel. Előbbi iramát nem tudták tartani a többiek és gyakorlatilag könnyű győzelmet aratott, míg a 24 éves Székelyi hatodiknak ért célba.

Eredmények, nyíltvízi úszás, férfiak, 5 km:

1. RASOVSZKY KRISTÓF 53:22.1 p
2. Logan Fontaine (Franciaország) 53:32.2
3. Eric Hedlin (Kanada) 53:32.4
…6. SZÉKELYI DÁNIEL 53:34.4

Kiemelt kép: MTI/ Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik