Sport

Véget ért a 15 éves amerikai menetelése Wimbledonban

Cori Gauff kikapott a wimbledoni tenisztorna nyolcaddöntőjében Simona Haleptől. A 15 éves amerikai lány már azzal történelmet írt, hogy a torna történetében a legfitalabbként jutott főtáblára a selejtezőből indulva, majd ezt követően az első körben egyik példaképét, Venus Williamst győzte le, utána pedig Magdaléna Rybárikovát és Polona Hercogot is kiejtette.

A legjobb 16 között a korábbi világelső, most hetedik kiemelt Simona Halep volt az ellenfele, a románnal pedig nem bírt, pedig nem játszott rosszul. Halep mindkét szettet 6:3-ra nyerte meg, miközben a közönség nagy része egyértelműen Gauffnak szurkolt.

A fiatal játékos tapsvihar kísérete mellett hagyta el a pályát.

Serena Williams is bejutott negyeddöntőbe, az egyéniben 23-szoros Grand Slam-tornagyőztes amerikai játékos a spanyol Carla Suarez Navarrót győzte le két játszmában. A következő körben a világelső ausztrál Ashleigh Bartyt kiejtő Allison Riskével találkozik.

Szettelőnyből esett ki a női világelső Wimbledonban
Nagy meglepetés a nyolcaddöntőben.

A férfiaknál a harmadik helyen kiemelt Rafael Nadal nyert könnyedén. A korábbi világelső spanyol a portugál Joao Sousát búcsúztatta három sima szettben, 1 óra 46 perc alatt.

Eredmény – Wimbledon, nyolcaddöntők

nők:
Halep (román, 7.)-Gauff (amerikai) 6:3, 6:3
Riske (amerikai)-Barty (ausztrál, 1.) 3:6, 6:2, 6:3
Szvitolina (ukrán, 8.)-Martic (horvát, 24.) 6:4, 6:2
Strycova (cseh)-Mertens (belga, 21.) 4:6, 7:5, 6:2
S. Williams (amerikai, 11.)-Suarez Navarro (spanyol, 30.) 6:2, 6:2
Csang Szaj-szaj (kínai)-Jasztremszka (ukrán) 6:4, 1:6, 6:2

férfiak:
Nadal (spanyol, 3.)-Sousa (portugál) 6:2, 6:2, 6:2
Bautista (spanyol, 23.)-Paire (francia, 28.) 6:3, 7:5, 6:2

Nyitókép: Shaun Botterill/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik