Gazdaság

Sokat veszített a CSOK tavaly óta az értékéből

A Családi Otthonteremtési Kedvezményt (CSOK) 2015 óta nyújt lehetőséget a családok számára ingatlanuk felépítésére vagy felújítására is. A támogatás az elmúlt négy évben számos változáson ment keresztül. Pozitívum, hogy folyamatosan bővült azon ingatlanok köre, amelyekre a támogatást fel lehetett használni. Ami nem változott, hogy például aki három gyereket vállal, vagy nevel, az akár 10 millió forintot is igényelhet az államtól.

Az újHÁZ Centrum tavaszi trendriportjából azonban az kiderül, a tavalyi hasonló feltételek mellett igényelt támogatás jóval többet ért, mint az idén felvettek. Kevésbé járnak jól azok, akik idén kívánják felvenni otthonteremtési támogatásukat, ennek értéke ugyanis az ingatlanpiacon és az építőipari szektorban tapasztalt áremelkedések miatt egyre kevesebbet ér, a gyakorlatban csökken a CSOK-ból megvalósítható beruházások nagysága. Szerintük az otthonukat építtetők pedig minél később kezdenek bele a beruházásokba, ingatlan felújításokba, annál rosszabbul járnak.

Folyamatosan nőnek az építőanyagárak

A CSOK bevezetésének időszakához képest folyamatosan növekednek az építési költségek, így az építőanyagárak és a munkaerőköltségek is.

Az építőanyag-kereskedelmi hálózat cégvezetője, Rázsóné Szórády Csilla szerint ez a tendencia tovább folytatódik, a következő években sem fog csökkenni az építkezéshez, lakásfelújításhoz kapcsolódó  építőanyagok és munkaerőköltségek ára, így az otthonokat építtető magánszemélyek egyre magasabb kiadásokkal kell, hogy szembenézzenek. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint1 2015 és 2017 között évente akár 7 százalékkal is nőhetettek az építési költségek, míg a munkaerőköltség 13 százalékkal is emelkedhetett.

Ráadásul a legnagyobb ütemben az építkezések szerves részének számító anyagok ára növekedett és növekszik továbbra is, a beton, a vízszigetelő anyagok, a vakolástechnikai elemek és a térkövek jelentős drágulására kell a továbbiakban is számítani.

Minél később állnak neki a beruházásoknak az építtetők, annál rosszabb lesz a helyzet, hacsak a CSOK jelenleg felvehető összegét nem emelik párhuzamosan a folyamatosan növekvő építőanyagárakkal és kivitelezési díjakkal. Előbbi meglátása szerint 10,5 százalék körüli is lehet az előző évhez képest.

Egymillióval több is lehet a kiadás

Elemzésük szerint a 10 millió forintos CSOK az árnövekedés miatt több mint egymillió forinttal ér kevesebbet a tavalyi évhez képest, az energiahatékony megoldások esetén azonban még alacsonyabb leht reálértéke . Ezek ára ugyanis akár 25 százalékkal is emelkedhet az idei évben. Az építőanyag-kereskedelmi hálózat szakértői szerint a drasztikus és folyamatos drágulások jelentős kihívás és kényszerű kompromisszumok meghozatala elé állíthatják a megrendelőket. Azt javasolják az építtetőknek, hogy még a következő áremelések előtt fejezzék be a kivitelezési munkálatokat, vagy lehetőség szerint szerezzék be a szükséges építőanyagokat.

Fontos, hogy az építtetők számoljanak ezekkel az ár növekedésekkel, és a finanszírozási tervüket már a magasabb összegekkel készítsék el – javasoljaRázsóné Szórády Csilla, megjegyezve, hogy nem szabad elfeledkezni egy tíz százalékos vésztartalék képzéséről sem. Ezek teszik ugyanis lehetővé azt, hogy újabb áremelkedések esetén se fogyjanak ki a megrendelők anyagi erőforrásaikból a munkálatok befejezte előtt.

Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik