Belföld

Deutsch Tamás mostantól nem hajlandó magyarázkodni, hogy miért nem vonul a Prideon

Deutsch Tamás egyike azon fideszes politikusoknak, akiknek – úgy tűnik – engedi ideje, hogy sokat posztoljon a Facebookra. Deutsch többnyire azzal a megjegyzéssel oszt meg posztokat, hogy

Ennyi.

Ami néha nehezíti ugyan a megértést, de szerencsére most nem ez történt. Az EP-képviselő az Index Prideról szóló cikkét rakta ki, amelynek az a címe, hogy

A Pride felvonulói megüzenték a kormánynak, hogy nem hajlandók félni.

Deutsch pedig azzal osztotta meg, hogy

Mi, a Pride-on nem felvonulók pedig barátsággal, szeretettel és tisztelettel azt üzenjük a Pride felvonulóinak, hogy mostantól nem vagyunk hajlandóak magyarázkodni, miért nem vonulunk velük.

Aztán a biztonság kedvéért hozzátette, hogy

Ennyi.

Mintha egyébként tökéletesen tiszta lenne a kapcsolat aközött, hogy a felvonulók nem hajlandóak félni, és hogy ő nem vonul velük. Reméljük, hogy nem arra gondol, hogy akkor tartana velük, ha hajlandóak lennének félni, mert sokkal több értelme ennek sincs.

Mi, a Pride-on nem felvonulók pedig barátsággal, szeretettel és tisztelettel azt üzenjük a Pride felvonulóinak, hogy mostantól nem vagyunk hajlandóak magyarázkodni, miért nem vonulunk velük.Ennyi.

Közzétette: Deutsch Tamás – 2019. július 6., szombat

Képeket egyébként itt nézhet a Prideról:

Képeken a legnyugodtabb magyar Pride
Techno és Spice Girls a forró betonon. 

Ennyi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik