Belföld

A kormánypárti bulvárlap gusztustalanabbat húzott, mint valaha

Ráadásul megdöbbentő módon a botrány kirobbanásának harmadik napján váratlanul elhalálozott a tudományos intézménynek az a korábbi vezetője, aki nyilvánvalóan utasítást adhatott a kéjbarlang berendezésére, bordélyházakat idéző szív alakú ággyal és masszázskáddal. Mondhatni, hogy az egyik koronatanú távozott az élők sorából

– írja a hétfői Ripost egyértelműen az MTA SZTAKI volt igazgatójára, Inzelt Péterre utalva, aki múlt héten hunyt el.

Palkovics László miniszter, aki korábban az MTA SZTAKI munkatársa volt úgy nyilatkozott, hogy egyáltalán nem ér annyit ez a több évvel ezelőtti ügy, hogy ennyit csámcsogjanak rajta, de a kormánypárti bulvárlap nem engedi el a témát. Legutóbb hét röhejes kérdést fogalmaztak meg a lapban az ágyról.

Nyomozás a Ripostnál: Egy kárpitost és egy bútortervezőt keresnek
Mindent tudni akarnak az MTA Sztaki szív alakú ágyáról. Az MTA kutatóintézeteinek elvétele mintha nem is létezne a kormánypárti bulvárlap szerint.

Most pedig azt sugallják, mintha egy súlyos ügy szereplője inkább meghalt volna, csak nehogy részleteket kelljen elárulnia erről a bagatell ügyről. A Ripost szerint azonban szerencsére az elhunyt Inzelt Péter „koronatanú” halála ellenére is gyűlnek az információk az ágyról.

Kiemelt kép: Inzelt Péter Széchenyi-díjas mérnök, közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa (b) átveszi a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést Áder János köztársasági elnöktől az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából odaítélt állami kitüntetések átadásán a Parlament kupolacsarnokában 2015. március 15-én. Az államfő mellett Orbán Viktor miniszterelnök (j2) és Kövér László, az Országgyűlés elnöke (j). Fotó: MTI / Bruzák Noémi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik