Szórakozás

Házibuli Attila a forgatásról a műtőbe ment

Két órán át operálták a szívét.

A mulatós énekes igyekszik egészségtudatosan élni. Leszokott a dohányzásról, sokat sportol mégis kiderült, hogy probléma van a szívével. Pitvarfibrillációja miatt tavaly olyan súlyos rohamot kapott, hogy kórházba szállították, ahol elmondása szerint halálfélelme volt. Az orvosok akkor még csak gyógyszerrel kezelték a helyzetet, de most komolyabb beavatkozásra volt szükség.

Nagyjából egy hónapja, a műsorának felvételén Tilinger Attila ismét rosszul lett, de kivárta a forgatás végét és csak ezután ment kórházba, ahol azonnal meg is műtötték.

A felvétel közönség előtt zajlik, nem lehetett leállni. Három órát csináltam így végig, de utána rögtön kórházba kerültem, és annyira rosszak voltak a leleteim, hogy az orvosom azonnal időpontot keresett a műtétre. Ha tovább halogatom, akár halálos sztrókot vagy embóliát kockáztattam volna. Az előkészítő vizsgálatok után a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán estem át a kétórás operáción. Itthon az első napon még voltak fájdalmaim, de már jól vagyok

– mondta a Blikknek Tilinger.

Kiemelt kép: Facebook/Tilinger Attila Hivatalos Oldala

Ajánlott videó

Olvasói sztorik