Belföld

Dunai hajóbaleset: későn kérték be az egyik fekete doboz adatait, így azok eltűntek

Magyar György szerint komoly eljárási hibákra derült fény a dunai hajókatasztrófával kapcsolatban. A Hableány matrózának családját képviselő ügyvéd  az ATV-nek azt mondta, az egyik fekete doboz adatai eltűntek, mert nem kérték be azonnal a baleset után, három nap elteltével pedig automatikusan törlődtek.

A több száz oldalas nyomozati anyagból Magyar György szerint több szarvashiba is kiolvasható:

A fekete dobozon lévő anyagokat nem a rendőrség mentette le, ahogy azt szakszerűen kellett volna, hanem a legénység. Az így leadott anyagot viszont a rendőrség nem tudta megnyitni. 13 nap telt el, amíg egy igazságügyi informatikai szakértő meg tudta nyitni az adatokat, közben a Viking hajót viszont már elengedték.

Magyar György arról is beszélt, hogy a Viking mögött egy másik nagy hajó is közlekedett, aminek szintén ellenőrizni akarták a fekete dobozát, de a baleset után két héttel kirendelt szakértő nem talált semmit, hiszen a hajó rendszere három naponta automatikusan törli az adatokat.

Hajós temetést rendeznek a Hableány kapitányának és matrózának
Végső búcsút vesznek a hajókatasztrófát szenvedett hajó két magyar áldozatától.

kiemelt kép: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik