Élet-Stílus

Az önmegtartóztatás visszaszoríthatná az AIDS-terjedését

A londoni kutatók meg vannak győződve, hogy egy hónapnyi szexmentesség felére csökkentené az új HIV-fertőzések számát.

A kutatók hozzátették azt is, hogy különösen az erősen fertőzött afrikai országoknak lehet segítség egy szexmentes hónap. Azzal érvelnek, hogy azokban a muszlim országokban, ahol megtartják a havi böjtöt, jóval kisebb a HIV-fertőzöttek aránya. Ezekben az országokban az alacsony fertőzöttségi arányokat a kutatók korábban annak tudták be, hogy az országban bevett szokás a körülmetélés, ám kiderült, hogy a muszlim férfiakat nemcsak a ramadán alatti önmegtartóztatás, hanem a homoszexualitás, a házasságtörés és az alkoholfogyasztás tilalma is védi.

A kutatók szerint egy egy hónapos, rövid önmegtartóztatás kedvező hatással járna a fertőzött országokban, ráadásul ez egy olyan költséghatékony kezdeményezés, ami nem bélyegzi meg az embereket. A szakértők véleménye szerint ez már akkor is hatásos lehet, ha a résztvevőkkel csak azt fogadtatják meg, hogy egy hónapig minden aktusnál óvszert használnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik