Élet-Stílus

Függőségből gyógyul az, aki szakított

Amerikai kutatók olyan szélsőséges, szakítás utáni reakciókra próbálnak elfogadható magyarázatot adni, mint az ex zaklatása, a gyilkosság és az öngyilkosság.

A kutatás végeredményét a Journal of Neurophysiology című szaklapban hozták nyilvánosságra. A kutatók tanulmányukban azt állítják, hogy a szakítás, illetve a szeretett személy elutasítása éppen azokat az agyi területeket stimulálják, amelyek a jutalmazást és a függőséget irányítják. Nem véletlen, hogy egy hosszú kapcsolat utáni szakítás komolyan megrázhatja egyik, másik vagy akár mindkét felet is: a kutatók a kapcsolatot egyfajta függőségként kezelik, melytől szakítás után sok időbe telik teljesen megszabadulni.

A vizsgálat bebizonyította, hogy a volt kedves képének látványa az agyban a romantikus érzésekkel, a függőséggel, a jutalmazással és a fizikai fájdalommal, szorongással kapcsolatos agyterületeket aktivizálja. Nem véletlen, hogy a frissen szakított partnerekben a szeretett személy akár egyetlen képe is heves reakciót képes kiváltani. A kutatók ezzel együtt arra is rámutatnak, hogy ahogy telik az idő, egyre kisebb az aktivitás, ami azt jelenti, hogy valakiből kiszeretni egy nehéz tanulási folyamat eredménye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik