Belföld

Orbánnál erősebb nacionalista van, veszélyesebb nincs

Az oxfordi professzor szerint a magyar kormányfő lehet Európa széthullásának katalizátora, ezért a legnagyobb szégyen, hogy Orbán hatalmát az EU pénzeli.

A 168 Órának Timothy Garton Ash történész azt mondja, Orbán Viktor azért akarja bedarálni az MTA kutatóhálózatát, mert a Fidesz-projekt elfogadtatását veszélyteti a független történelmi emlékezet, a társadalmi működés önálló értelmezése. Térségünk egyik legtekintélyesebb szakértője végzetesen fontos szereplőnek nevezi a magyar kormányfőt.

Orbán a nacionalista, populista jobboldal ideológusa.

Nem ő legnagyobb játékos, Matteo Salvini, Marine Le Pen és Nigel Farage is erősebb a mögöttük álló tömegek miatt, de az ő lépéseik ideológiai hátterének kidolgozásában Orbáné a főszerep, ha Európa nem vigyáz, valóban az orbánizmus lehet a jövője, még akkor is, ha saját rendszerét nagyon nehezen tudná exportálni.

Ugyanakkor viszont Orbánból válhat Európa széthullásának katalizátora.

A professzor szerint az EP-választás eredménye után Európában két fontos irányzat maradt, a Macronizmus és az Orbanismo.

A francia államfő fontosabb szereplő a magyar kormányfőnél, de kettejük harcának végkimenetelét nem merné megjósolni. A 7. cikkely szerint eljárást támogatja, de szerinte annál fontosabb, hogy a Fideszt zárja ki az Európai Néppárt. Botrányosnak tartja, hogy még ott van, de még nagyobb skandalum,

hogy Orbán hatalmát egy olyan gépezet működteti, amelyet uniós pénzekből tartanak fenn.

A magyar kormány a 2021-ben kezdődő költségvetési ciklustól több okból is kevesebb pénzhez jut, főleg akkor, ha sikerül a jogállami normákhoz kötni a kifizetéseket. A korábban a Time magazin által a világ száz legbefolyásosabb embere közé választott oxfordi professzor Nagy-Britanniában azért küzd, hogy legyen egy második népszavazás, és végül maradjanak az EU-ban.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik