Belföld

Kifejlett aligátorteknőst találtak az utcán Zalában

Több mint tíz kilogrammos, fél méternél is nagyobb átmérőjű aligátorteknőst fedezett fel szerda délután egy hazafelé tartó asszony a Zala megyei Pethőhenyén –mondta el a település polgármestere csütörtökön.

Deák István a Zalatáj című lap online kiadásának hírét megerősítve azt mondta, a jól fejlett hüllő az úttesten sétált.

Az asszony értesítette a polgármestert, aki autójával a helyszínre ment, és sikerült befognia, majd a kocsijába tennie az agresszív állatot. Az aligátorteknőst állatorvos is látta, aki szerint nagyjából húszéves lehet a hüllő.

A polgármester hozzátette, hogy minden bizonnyal a település határában lévő mocsaras területről mászhatott elő a teknős, és azt feltételezi, hogy akár párja is lehet ott.

Mint mondta, zárt, biztonságos területen helyezte el az aligátorteknőst, amely etetéskor elfogadta a felolvasztott fagyasztott halat. Azt még nem tudja, hogy véglegesen hol helyezheti el az egyébként csak engedéllyel tartható állatot.

(MTI, kiemelt képünk illusztráció, fotó: MTI/Marjai János)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik