Közélet

Elegük van a pedagógusoknak, ősszel akcióba lépnek

Egy 45 év körüli kolléga, aki túl van minden minősítésen, akár nettó 100 ezer forint bruttót is veszíthet havonta,
egy pályakezdő kolléga pedig 50 ezer forintnyi bért veszít. Egy pályakezdő pedagógus esetében a 195 ezer forintnak 129 615 forint a nettója. Ebből kell életet indítania, családot alapítania, egy olyan létet élnie, amiben telik szakkönyvekre, továbbképzésre. Hát ez azért elég nehéz,

mondta az Inforádió Aréna című műsorában Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezete elnöke. A PSZ-nek több követelése is van a kormány felé a következő tanév előtt, ennek legfőbb eleme a tisztességes fizetés.

A következő tanévtől a minimálbérhez kötött vetítési alapot tartjuk szükségesnek, óraszámcsökkentést követeltünk, a többletterhek csökkentését és kiszámítható jogalkotást.

A szakszervezeti vezető elmondta, hogy 2015 óta a minimálbérhez igazítva a pedagógusok számára hátrányosan alakul a bérhelyzetük, mert 2014-ben ugyan az akkori minimálbér volt pedagógusok bérének számításai alapja, de ezt a következő évben befagyasztották. Vagyis miközben bérminimum 72 százalékkal emelkedett, a pályakezdő pedagógusoké csak 29 százalékkal.

Szabó Zsuzsa hozzátette, az ősztől eddiginél határozottabb lépésekre készült az érdekképviselet, mert elfogyott a türelmük.

az érdekegyeztető tárgyalásokról mi azt gondoltuk, hogy nagyon komoly ülések, és kialakult egy kompromisszumhajlam a bérekre, óraszámokra. Akkor azt gondoltuk, hogy ez majd megjelenik a 2020-as költségvetésről szóló törvénytervezetben, a köznevelési törvény tervezetében. Mind a két dokumentum az elmúlt héten vált nyilvánossá, és egyikben sem láttunk semmit arról, amire szóbeli ígéretünk volt.

A készülő alaptantervről semmilyen információjuk nincs, minden titkos – ez azért veszélyes, mert 2020-tól már bevezetnék, addig ki kell dolgozni a kerettanterveket, a tankönyveket, és tanároknak is fel kell készülniük. A szakszervezet szerint mindenképpen csökkenteni kell a diákok terheit, különben nagyon komoly következményekkel kell számolni.

Kiemelt kép: 24.hu/Bielik István

Ajánlott videó

Olvasói sztorik