Közélet

Villamosvezetőket ütött meg az áram, mert nem földelték le a pihenőhelyüket

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet szerint áramütés ért több villamosvezetőt is a közelmúltban, és közülük a múlt szombaton az egyiket olyan súlyosan, hogy kórházba került — írta meg az Index.

A szakszervezet szerint a 4-6-os felújításához van köze az ügyeknek, mert szerintük nem földelték le azt az árammal ellátott fém konténert, amelyet a 4-6-os villamospálya felújítása miatt ideiglenes pihenőnek alakítottak ki a járművezetők számára, a Baross utcai megállónál. Álltásuk szerint

a villamosvezetőket a fém lépcsőn érte áramütés, miküzben a fém konténer pihenő ajtaját nyitották.

Az EKSZ elnöke, Naszályi Gábor a lapnak azt mondta: azért volt csak ekkora a kollégája testén átfutott áram, mert a szerencsétlenség pillanatában még a fémlépcsőn állt, fogta a talajjal érintkező korlátot, amikor már nyitotta az ugyancsak fém ajtót. Vagyis, leföldelte a 220 voltot, amelyet a BKV a konténerben kialakított végállomás üzemeltetéséhez egy lengő hosszabbítóval vezettek be és amely az oldallemezeken is áthúzott.

A BKV az eset után kikötötte az áramot a létesítményből, így a mosdót sem lehetett használni és a hűtő sem működött, ezért a rekkenő hőségre való tekintettel a cég egyik illetékese küldött összesen két üveg vizet az ott dolgozó hat embernek.

Kiemelt kép: MTI/MTVA

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik