Foci

Késelés és döntetlen Rómában

francesco totti (francesco totti, )
francesco totti (francesco totti, )

A római városi derbi előtt meglehetősen paprikás volt a hangulat, míg a csapatok a pályán nem tudták eldönteni, ki a jobb.

Totti egyenlített
Fotó: AFP

Nem egyedi eset, sajnos, hogy az olasz fanatikusok egymásnak ugranak a várva várt mérkőzés előtt. Most Rómában is ez volt a helyzet, az ősi rivális AS Roma és a Lazio huligánjai “találkoztak”, nem éppen békés hangulatban.

Az ANSA olasz hírügynökség szerint ugyanis legalább négy szurkolót késeltek meg, az állapotukról viszont egyelőre még nincs információ. Hírt adtak viszont arról, a huligánok egy mentőautót is megtámadtak.

Ilyen előzmények után gondolni lehetett, hogy a Stadio Olimpicóban is igazi csata zajlik majd. A meccs első félidejében a Sasok kerültek előnybe, hiszen Hernanes hatalmas bombát ragasztott a kapuba.

A szünet után viszont a Farkasok percei következtek, a kapitány Francesco Totti egyenlített: a veterán támadó büntetőből vette be a Lazio kapuját.

A “vendégek” ráadásul a  69. percben emberhátrányba kerültek, de szerencséjükre a Roma nem tudott élni a lehetőséggel, vagyis begyötörni még egy találatot és megnyerni a meccset. A döntetlennel csak a Lazio tudott javítani: a 6.-ról az 5. helyre léptek előre, a Roma maradt a 7.

Eredmény – Serie A, 31. forduló

AS Roma – Lazio 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Totti (57.-büntetőből) illetve Hernanes (16.)
Piros lap: Biava (69.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik