Közélet

Polgármesterek ellen emeltek vádat fiktív lakcímbejelentések miatt 

Nem a vonzó adottságai miatt nőt kétszáz fővel Újszentivánon a választásra jogosultak száma 2010 és 2014 között, hanem – az ügyészség által megfogalmazott vádak szerint – a polgármester közreműködésével jutottak fiktív lakcímhez honosított magyarok, ezért közokirat-hamisítás miatt kell felelnie Putnik Lázárnak – írta az Átlátszó. A portál szerint ráadásul a szomszéd településen, Tiszaszigeten is visszaélés történt, ahol a fideszes Ferenczi Ferencet ítélhetik el, aki szerdán lakossági fórumot tartott, de nem válaszolt egyetlen, az ügyet érintő kérdésre sem.

A Szeged melletti Tiszasziget első embere ellen a napokban emelt vádat a Szegedi Járási Ügyészség közokirat-hamisítás gyanúja miatt. A polgármester a falugyűlésén a történtekre úgy reagált:

Sem a polgármester fizetése, sem a település költségvetése nem változott a betelepült külföldiek miatt.

A Ferenczi a közokirat-hamisítás vádjáról inkább nem közölt részleteket, mondván, még nem volt tárgyalás.

Az ügyészség szerint a két településvezető összesen 142 esetben asszisztált fiktív lakcímbejelentéshez, egyikük maga is aktívan írta alá a szállásadói lapokat, másikuk pedig szállásadókat beszélt rá a lapaláírásra. És nem csak ők tették, a vádirat szerint önkormányzati dolgozók is segítették a polgármestereket.

Komoly büntetésre mégsem számíthatnak. A két önkormányzati dolgozóval szemben felfüggesztett börtönbüntetést, nyolc további vádlottal, köztük a polgármesterekkel szemben pénzbüntetés kiszabását, míg négy vádlott esetében próbára bocsátás alkalmazását indítványozta az ügyészség.

Kiemelt kép: MTI / Rosta Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik