Ábel Anita, Dobó Kata, Gryllus Dorka, Bódi Margó és Hadas Kriszta többi között arról beszélgettek, mennyire más volt régen gyereknek lenni, például simán leengedték őket a szüleik a játszótérre úgy, hogy azok nem voltak ott, csak sötétedésre kellett visszamenniük. Most ezt egyikük sem tartja elképzelhetőnek. Bódi Margó szerint „ma már a fiúkat se lehet elengedni egyedül”. Gryllus szerint ennek az is az oka, hogy most már sokkal szeparáltabban élnek az embere.
Hogy megtörje a régenmindenjobbvoltozást, Ábel felelevenített egy sztorit kamaszkorából.
Tizennégy éves lehettem, vagy talán fiatalabb. A Margitszigeten ültünk egy barátnőmmel a rózsaligetben és egyszer csak pisszegő hangokat hallottam. Hátrafordultam, ott állt a ballonkabátos ember, fütyfürütty a lába között. Szóltam a barátnőmnek, aki egyébként szemüveges volt, de akkor nem volt rajta, hogy nézzen már oda, de szegény annyira nem látott, hogy hiába ültünk fél méterre, nem vette észre. Azt azért odavetettem a férfinak, hogy a helyében én ezt nem mutogatnám
– mondta Ábel, aki aztán segítséget kért két felnőttől, de nem igazán kapott, mert a pár férfitagja nem hogy felháborodott volna, de rendesen fellelkesült és ő is meg akarta nézni a szatírt.
Apropó kamaszkori sztorik: Hadas Krisztától megtudtuk, azért kisebb az egyik szeme a másiknál, mert míg Ábel Anitát a tesója rugdosta fociladbdával gyerekként, addig neki egy NDK-s turista dobált iszapot a szemébe.
Kiemelt kép: Spektrum Home
