Az FBI több iratot is nyilvánosságra hozott, amelyek a legendás nagyláb utáni nyomozáshoz köthetőek – írja az IFLScience. A sasquatch-ként is ismert állítólagos szörny Észak-Amerikában él, az évtizedek során számos észlelésről számoltak be.
A dokumentumok egy része a nagyláb-vadász Peter Byrne és az FBI egykori igazgatóhelyettese, Jay Cochran Jr. közti levelezésből származik. 1976 novemberében Byrne arról számol be a nyomozónak, hogy 15, feltételezhetően a szörnyetegtől származó szőrt, illetve egy bőrdarabot azonosítottak. Cochran válaszában felajánlotta, hogy kivételt tesznek, és megvizsgálják a mintákat.
Ez volt az első alkalom, amikor a szervezet a nagylábnak tulajdonított szőrmintákat tanulmányozott. Az elemzés során a szőrt különböző ismert fajoktól vett mintákkal vetették össze.
Egyelőre semmilyen meggyőző bizonyíték nem került elő, amely alátámasztotta volna a sasquatch létezését. Ennek ellenére sokan még ma is hisznek a lényben, tavaly decemberben például egy férfi azért lőtt meg egy járókelőt, mert azt hitte, hogy a nagylábbal van dolga.
Kiemelt kép: iStock