Foci

Szicílián botlott a Juventus

A Juventus a Catania vendégeként játszott 1-1-es döntetlent a Serie A-ban. A Lazio és a Palermo meccsén sem született döntés.

Két 1-1 között is mekkora különbség van… A torinói zebrák a hét közben 1-1-et játszottak hazai pályán a Bolognával, tették mindezt úgy, hogy bő egy félidőt emberhátrányban játszottak és gólokkal nyerhettek volna. Vasárnap, Cataniában már más volt a leányzó fekvése, a Juventus ugyanis az első félidőben eléggé csapnivalóan focizott, a passzok rendre rosszak voltak, Bergessio ráadásul vezetéshez is jutatta a hazaiakat.

 

Fordulás után aztán egyenlített a Juve, Milos Krasic vállalkozott lövésre a tizenhatos előteréből, Andujar kapus pedig simán bevédte a próbálkozást. Kis híján postafordultával válaszolt a Catania, ám a kapu fölött ment el a labda, Bergessio emeléséhez nem sok köze volt Gianluigi Buffonnak. A folytatásban aztán itt is, ott is megvolt az esély a gólszerzésre, az eredmény azonban nem változott, így a Juventus fontos két pontot hagyott Szicíliában, mivel szombaton a két milánói rivális, a Milan és az Inter is nyert. A torinóiak ugyanakkor az élről várják a következő kört.

A meccs két gólja:

Ikszelt egymással a Lazio és a Palermo, illetve a Cagliari és az Udinese, míg az Atalanta az újonc Novarát, a Siena Leccét verte. Kora délután is játszottak egy meccset, ott a Chievo 2-1-re győzte le a tíz emberre fogyatkozó Genoát.

Eredmények – Serie A, 5. forduló
Catania – Juventus 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Bergessio (22.) illetve Krasic (49.)
Lazio – Palermo 0-0
Chievo – Genoa 2-1 (0-0)
Gólszerzők: Pellissier (74.), Moscardelli (90.) illetve Palacio (48.)
Piros lap: Dainelli (59.)
Cagliari – Udinese 0-0
Atalanta – Novara 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Schelotto (34.), Cigarini (59.) illetve Porcari (89.)
Siena – Lecce 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Destro (6.), Calaio (53., 70.)
Piros lap: Esposito (62.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik