Közélet

Churchill-hasonmás és a veteránok is megemlékeztek a D-nap évfordulójáról

Churchill-hasonmás és a veteránok is megemlékeztek a D-nap évfordulójáról

75 évvel ezelőtt, 1944. június 6-án kezdődött a második világháború egyik legfontosabb hadművelete, a normandiai partraszállás. Miután éjjel már több hadosztálynyi brit és amerikai légi szállítású hadosztály is földet ért Franciaország északi részén, hajnalban a tenger felől megérkezett és partra szállt a szárazföldi erők első hulláma is. A szövetségesek inváziójának célja Európa felszabadítása volt a náci megszállás alól.

A hadműveletben, amely a történelem legnagyobb, tengerről indított inváziója volt, 156 ezer szövetséges katona vett részt, akiket több mint 50 ezer náci katona várt tüzérségi fegyverekkel, köztük rakétavetőkkel. Június végéig 875 ezer szövetséges katona szelte át a La Manche csatornát és indult harcba Franciaországban.

A D-nap évfordulóján azóta is sokan ellátogatnak a normandiai partokra, ahogy ezt tették 2019-ben is. Bár már egyre kevesebben, de a látogatók között még mindig vannak olyan második világháborús veteránok, akik 1944-ben bevetés közben jártak itt először.

Egy második világháborús katonai egyenruhába öltözött férfi nézi az Arromanches strandján sétálókat 2019. június 6-án. Fotó: Joel Saget / AFP
 Fotó: Joel Saget / AFP
Második világháborús amerikai katonának öltözött férfiak ülnek egy kétéltű katonai járművön, egy DUKW-n vagy más néven Duckon a normandiai partoknál június 4-én. Fotó: ALAIN JOCARD/AFP
Francia hagyományőrzők helyeznek el vörös rózsákat a Utah Beachnek nevezett partszakaszon meghalt amerikai katonák emlékére Sainte-Marie-du-Mont-ban. Fotó: Jean-Francois Monier / AFP
Fotó: Fred Tanneau/AFP
A második világháborús veterán, Tom Rice (elől) ejtőernyővel érkezik a normandiai Carentan-ba. Fotó: Bertrand Guay /AFP
James Anthony “Jacques” Michienzi, második világháborús veterán a normandiai partraszállásban részt vett amerikai őslakosokra emlékező rendezvényen. Fotó: Loic Venance / AFP
Fotó: Ludovic Marin/AFP
Winston Churchill hasonmása a normandiai amerikai temetőben, Colleville-sur-Mer-ben. Fotó: JOEL SAGET/AFP
Az amerikai veterán, George Shenkle mesél diákoknak a normandiai amerikai temetőben. Fotó: Damien Meyer/AFP
Loren Kissick, amerikai veterán. Fotó: Fred Tanneau /AFP
Az amerikai veterán, Stan Friday egy, az Omaha Beachről származó homokot tartalmazó üvegcsét tart a kezében: Fotó: Fred Tanneau/AFP
Korabeli brit katonai egyenruhát viselő férfiak. Fotó: Alain Jocard / AFP
Fotó:Federico Scoppa / AFP
Fotó: Ludovic Marin/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik