Gazdaság

Új gyárat épít a Pick Szegeden

Jövőre kezdődhet el a Pick új gyártóüzemének építése Szegeden, a beruházásnak köszönhetően 30 százalékkal növelik a nemespenészes szárazáruk, köztük a kezdetek óta az eredeti receptúra szerint készülő téliszalámi értékesíthető mennyiségét – jelentette be Sutka László megbízott vezérigazgató kedden a csongrádi megyeszékhelyen.

A szakember a Pick márka 150. évfordulója alkalmából rendezett sajtótájékoztatón elmondta, a jelenleg tervezés alatt álló új készítményüzemet az M43-as autópálya 5-ös út találkozásánál lévő 100 hektáros fejlesztési területen építik föl. Az új üzem elsősorban az export bővítését teszi lehetővé.

A Pick Szeged Zrt. 2010-től a legnagyobb magyar agrárintegráció, a 8600 munkavállalót foglalkoztató, tavaly 266 milliárd forintos forgalmat elérő Bonafarm csoport tagja. A Pick 63 milliárd forintos forgalmával a csoport legnagyobb forgalmú tagja, 2100 alkalmazottjával pedig legnagyobb munkaadója.

A cég két szegedi, alsómocsoládi és bajai gyárában évente 40 ezer tonna húskészítményt állít elő, ebből csaknem 11 ezer tonna a téliszalámi, ez a jelenlegi kapacitás felső határát jelenti. Mivel a vállalkozás legmagasabb árfekvésű terméke, a téliszalámi értékben a felét jelenti a bevételeknek.

A magyar piacon a márkatermékek között 15 százalékos részesedésével a legnagyobb szereplő a Pick. A forgalom 25 százaléka export, a legfontosabb külföldi piac Németország, ahol saját disztribúciós cégen keresztül végzi az értékesítést a cég. A vállalkozás termékeit 35 országba exportálják, legrégebbi külföldi partnere az Alexander Grünfeld Svédországban, amely 76 éve a szegedi cég vevője.

A nyilvánosan hozzáférhető beszámoló szerint a Pick Szeged Zrt. tavaly 63,163 milliárd forint árbvételt ért el, szemben az előző évi 66,392 milliárddal. A belföldi értékesítés nettó árbevétele 46,721 milliárd forintra nőtt a 2017. évi 46,087 milliárd forintról, míg az exportbevétel csökkent 20,3 milliárd forintról 16,442 milliárd forintra. A társaság üzemi eredménye 5,454 milliárd forint volt 2018-ban, közel háromszorosa az előző évi 1,858 milliárd forintnak.

(MTI)

Kiemelt kép: Függ István szalámimester a Pick Szeged Zrt. sajtótájékoztatóján a cég irodaházában 2019. június 4-én. MTI/Rosta Tibor 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik