Országszerte megemlékezéseket tartanak ma a nemzeti összetartozás napja, június 4. alkalmából. A fővárosban, a központi ünnepségen Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára mond ünnepi köszöntőt a Parlament előtt.
Ezt követően Szarka Tamás vezényletével több ezer diák énekli el a Kézfogás című dalt.
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár azt mondta, a nemzeti összetartozás napján 94 külhoni testvériskolával rendelkező iskola, összesen 188 iskola tanulói vesznek részt a programokon. A magyar iskolákból 2600, külhoni iskolákból csaknem 2300 gyerek érkezik, Erdélyből, Szerbiából, Szlovákiából és a Kárpátaljáról.
Szintén Budapesten, az Arénában István, a király előadással emlékeznek meg.
Az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága ülést tart. Napirendjük szerint a 2020. év nemzeti összetartozás évének nyilvánításáról szóló határozati javaslatról tárgyalnak majd.
Emellett országszerte és a határon túlon is megemlékeznek a trianoni békeszerződés 99. évfordulóján. Megemlékezést tartanak többek között, Pécsen, Miskolcon, Gyulán, Hódmezővásárhelyen, Székesfehérváron, Balassagyarmaton, Jászberényben, Debrecenben, valamint a szlovákiai Révkomáromban.
Az Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét. Az erről szóló, 2010. évi XLV. törvény kimondta:
a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme.
(MTI, kiemelt kép: MTI Fotó/Kovács Tamás)